Augusztus 20.

2024.08.20. 19:55

Ünnepi összefoglaló: Nógrád-szerte éltették Szent István emlékét

Megemlékezésekkel és színes programokkal készültek az államalapítás ünnepére Nógrád vármegye valamennyi településén. Csokorba gyűjtöttük ünnepi tudósításainkat.

Nool.hu

Nógrád-szerte ünnepeltek

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Az államalapítás és az új kenyér ünnepének alkalmából falunapot rendeztek Nagyorosziban még hétfőn. Az eseményt Balla Mihály országgyűlési képviselő és Babicska Károly polgármester nyitotta meg.

Zenével, kulturális műsorokkal és kenyérszenteléssel ünnepelték kedden az államalapítás napját Balassagyarmaton. A városi rendezvényen Balla Mihály országgyűlési képviselő a magyar nemzet közös múltját és Szent István örökségét hangsúlyozta.

Nógrád Vármegye Önkormányzata Szent István király ünnepe alkalmából Hollókőn tartotta meg ünnepi közgyűlését kedden. Az eseménynek a vár adott otthont.

Szécsény önkormányzata augusztus 20-án városi ünnepséget rendezett a Szent István emlékműnél.

Államalapító királyunkat és az új kenyeret ünnepelték a megjelentek augusztus 20-án, Salgótarjánban a Szent István téren. A program fényét közös imádság, valamint a Zenthe Ferenc Színház művészeinek előadása is emelte.

Egy kvízt is készítettünk az ünnepről. Ha eddig nem tetted, itt az alkalom tesztelni a tudásodat!

Kedden tizenkilencedik alkalommal rendeztek nagyszabású díjugrató versenyt Somoskőújfaluban, a Kakuk Lovasudvarban. A rendezvény felvette a februárban elhunyt Kakuk József nevét. 

Bátonyterenyén a Szent István király templom kertje adott helyet az önkormányzat által szervezett augusztus 20-ai ünnepségnek.

 

 

 

 



 


 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában