Nool.hu podcast

2024.08.20. 15:16

Hollókő váránál tartotta ünnepi közgyűlését a vármegye önkormányzata (fotók, podcast)

Nógrád Vármegye Önkormányzata Szent István király ünnepe alkalmából Hollókőn tartotta meg ünnepi közgyűlését kedden. Az eseménynek a hollókői vár adott otthont.

Lászlók Judit

Szentmisével és az új kenyér megáldásával kezdődött a Nógrád Vármegye Önkormányzatának az ünnepi közgyűlése Hollókőn, a Szent Márton templomban. A Szent István király ünnepéhez kapcsolódó program ezt követően a várban folytatódott, ahol Szabó Csaba, Hollókő polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Felidézte, hogy az elmúlt években milyen fejlesztések valósultak meg Hollókő várában

ünnepi közgyűlés
Az ünnepi közgyűlést Hollókőn tartották. Szabó Csaba polgármester és Skuczi Nándor közgyűlési elnök (balról jobbra) mondott köszöntőt
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Mint mondta, polgármesterként kiemelt feladatának tartotta a vár felújítását, amelyben tíz évvel ezelőtt egy szintet tudtak megépíteni. Majd 3-4 évvel ezelőtt egy pályázat keretében egyebek mellett megépült a torony, a kapu és a farkasverem is, illetve új kiállítások, szabadulószoba és lovagterem is várja már a látogatókat. – A következő akciónk az lesz, hogy a vármegyében minden iskola kap tőlünk kedvezményt arra, hogy azok a diákok, akik éppen a középkorról tanulnak, azok eljöhessenek a várba kedvezményes áron – mondta Szabó Csaba.

Az ünnepi közgyűlésen felidézték Szent István örökségét

Ezt követően Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének az elnöke vette át a szót, aki elsősorban méltatta a helyiek értékmegmentő munkásságát.

– A Földön bárhol kiváltság magyarnak lenni. És ez egy életre szóló csodálatos érzés. S, hogy ez így lehet, azt Isten után elsősorban államalapító nagy királyunknak köszönhetjük – fogalmazott Skuczi Nándor. Hozzátette: – Annak a nagyszerű országépítőnek, aki 1027 éve szab irányt népének, nemzetének. Tette ezt először 3 évig fejedelemként, majd 38 évig királyként, s teszi ezt ma is a ránk hagyott gondolatai, intelmei által. 

Skuczi Nándor felidézte, hogy 1991. március 5-én nyilvánították Szent István napját Magyarország hivatalos állami ünnepévé. Hozzáfűzte: – Mi, magyarok éljünk a Föld bármely pontján, büszkén és nemzeti öntudatunkban megerősödve, lélekben együtt ünnepeljük Szent István halhatatlan művét, az egy és oszthatatlan örök hazát, a független, keresztény európai államot, Magyarországot. Az egyetlen közös hazánkat! Az elnök kiemelte, hogy van bennünk valami különleges, valami régről maradt közösségi jó, amiért érdemes magyarnak lenni. 

Az ünnepi közgyűlés köszöntőit meg is hallgathatjátok:

Az ünnepi közgyűlést kulturális műsorral és az új kenyér megszegésével zárták.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában