Kézilabda

2024.09.12. 17:17

Megfiatalodott kerettel kezdik meg a szezont a salgótarjáni kézisek

Rácz Viktort, a Csépe Salgótarjáni SKC elnökét kérdeztük a férfi felnőtt csapat őszi bajnoki szezon kezdetének apropójából.

Nool.hu

– Mikor kezdték meg a felkészülést az NB II-es bajnoki szezonra?
– A strandkézilabda szezon befejezését követően, augusztus 1-jén kezdtük meg a felkészülést férfi csapatunkkal az NB II-es bajnoki küzdelmekre. Sajnos a felkészülésünk nem volt zökkenőmentes, mivel a sportcsarnok padlófelújítási munkálatai miatt nem tudtunk szándékaink szerint készülni, két héten keresztül Balassagyarmatra kellett járnunk. Ráadásul teljes létszámmal sem tudtunk mindig részt venni az edzéseken, betegségek, sérülések hátráltattak minket. Három felkészülési mérkőzést játszottunk az Ózd, a Szigetszentmiklós KSK U21 és a TF csapataival, ahol a játék biztató képet mutatott és győztesen hagytuk el a pályát. Sajnos a balassagyarmati nagy vihar miatt elmaradt a Budakalász elleni felkészülési mérkőzésünk, ami azért hiányzik az összképhez. Ráadásul a Magyar Kupa küzdelmekben kiemeltek lettünk, így csak októberben csatlakozunk a küzdelmekbe.

– A játékoskeretben és a csapat háza táján milyen változások történtek?
– Kezdeném először is a távozókkal. Szabó Tamás befejezi rendkívül eredményes és színes játékos pályafutását, immár teljes értékű edzőként fog a csapat mellett állni. Dénes Máté, aki a legrégebb óta, 2011-től volt egyhuzamban a felnőtt keret tagja, szintén befejezi a kézilabda pályafutását. Hajdú Péter, aki saját nevelésű játékosként több NB I-es klubban is megfordult, végül folyamatos sérülései, egészségügyi problémái miatt, fiatal kora ellenére szintén szögre akasztja a cipőjét. Gyetvai Tamás munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni az NB II küzdelmeit, és Balassagyarmaton vezet le a Pest megyei II. osztályban. Forgács Péter szintén nem tudta már vállalni a játékot nálunk, jelenlegi információk szerint az edzői pálya lesz számára az új kihívás. Mind az öten salgótarjáni nevelésű játékosok, akik szerves részei voltak az egyesületünknek, nagyon fognak hiányozni a pályáról és az öltözőből egyaránt. Nehéz lesz őket pótolni. Köszönünk nekik mindent és sok sikert kívánunk a további életük során.

– Mit lehet tudni az érkezőkről?
– Érkezők között több régi játékosunkat köszönthetünk újra sorainkban. Ivitz Balázs balátlövő posztra érkezett vissza hozzánk két év kihagyás után. Németh Kornél szintén egy hosszabb kihagyás után kezdi újra, rá több poszton is számítunk. Kónya Dávid egy év pihenő után tér vissza balszélsőként. Kecskés Levente egy év ózdi kiruccanás után ölt ismét tarjáni színeket, az irányító poszton. Végül, de nem utolsó sorban az NB I/B egyik legtapasztaltabb jobbszélsője érkezett hozzánk, Fedor Bence személyében Békésről. Az ifi csapatunkból pedig három tehetséges játékosunk is a felnőtt csapattal fog készülni, Ravasz Ármin, Kovács Benedek és Ottmár Dominik személyében.

– Megfiatalodott a keret.
– Összességében próbáltunk egy jelentősebb fiatalítást véghez vinni az új keretünk kialakítása során és törekedtünk arra, hogy a saját utánpótlásunkból kikerült játékosokra támaszkodjunk. Megkerestünk a különböző akadémiákra elkerülő volt játékosainkat is, több-kevesebb sikerrel. Ami igazán fontos, hogy azért a csapat magja együtt maradt.

A Csépe Salgótarjáni Strandépítők KC férfi csapatának játékoskerete
Kapusok: Jónás Bálint, Kelemen Krisztián, Toarniczky Máté.
Mezőnyjátékosok: Bedő Márk, Békési Dominik, Csuka Balázs, Dancs Máté, Fedor Bence,  Ivitz Balázs, Kecskés Levente, Kónya Dávid, Kovács Benedek, Nagy Tamás, Németh Kornél, Ottmár Dominik, Ravasz Ármin, Tóth Patrik, Szepesi Noel.

– A hajszálon múlt feljutást követően milyen tervekkel, célokkal vág neki a Csépe Salgótarjáni Strandépítők KC férfi csapata a szezonnak?
Az elmúlt szezonban egy szerencsétlen őszi vereségen múlt a visszajutásunk az NB I/B-be, amit nehéz volt megemészteni. A most kezdődő szezonban már nem szeretnénk a véltelenre bízni a feljutást. Igaz, a helyzetünk nem lett sokkal könnyebb, mivel a feljutó DVTK helyett az NB I/B-ből kieső Ózdi KC került a csoportunkba, valamint a tavalyi évben bronzérmes Vác csapata is együtt maradt. Ráadásul a felsőházi rájátszásban Keletről is erős csapatok érkezhetnek, úgy, mint a Hajdúnánás, a Hajdúszoboszló és az újjáalakult nyíregyházi csapat, a SZIKE. Bízunk benne, hogy az újonnan érkezőket gyorsan be tudjuk illeszteni a csapatba, és az őszi szezonban már össze tud állni a keretünk annyira, hogy a kulcsmérkőzéseken már megfelelő játékerőt tudjunk képviselni. A csapat sikeréhes, megfelelő a morál és az edzésmunka, minden adott lehet a sikeres szezonra. Továbbá bízunk benne, hogy a szurkolóink újra mellettünk lesznek és fantasztikus hangulatot teremtenek, belehajszolnak minket a győzelmekbe. A mérkőzéseink továbbra is ingyen látogathatóak, annak érdekében, hogy minél többen el tudjanak jönni szurkolni a csapatunknak.

– Mit vár az őszi szezonnyitón hazai pályán az első fordulóban, a Dunakeszi csapata ellen?
– Az első forduló mindig magában hordozza a bizonytalanságot, milyen lesz a formánk éles helyzetben. Ezt fokozza az is, hogy a Dunakeszi csapata teljesen átalakult, új, NB I-et is megjárt edzővel és egy teljesen kicserélődött fiatal gárdával fogunk találkozni. Bízunk benne, hogy hazai pályán az akaratunkat rá tudjuk kényszeríteni az ellenfélre, és meg tudjuk kezdeni a menetelést.

Szakmai stáb
Szakosztályvezető: Katona György.
Edző: Szabó Tamás. 
Erőnléti edző: Ponyi Gergő.
Gyúró: Dér Balázs.
Fizioterapeuta: Babus-Kisbalázs Dóra.
Technikai vezető: Krizs Tamás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában