Keri-Napok: 70 éves múltját ünnepli a salgótarjáni technikum (fotók, videó)

Izgalmas események színesítik a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolában a tanulók és az oktatók hetét. A Keri-Napok alatt lezajlott az oktatási intézmény megalapításának 70. évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat első eleme, de természetesen a hagyományos főzőverseny sem maradt ki a programok sorából.

Veres Edina

A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (NVSzC) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola közössége számára megannyi programot tartogat a hét. A Keri-Napok nevű rendezvénysorozat idén egy különleges eseménnyel rajtolt el. Barta Rita, az oktatási intézmény igazgatója portálunk érdeklődésére elárulta: a középiskolájuk idén 70 éves, hiszen 1954. szeptember elsején kezdődött meg a tanítás az akkor még Kereskedő Tanulóiskola néven ismert intézményben.

Keri-Napok
A Keri-Napok különleges programmal indult
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

– A jubileumhoz kapcsolódva egész tanévben több rendezvényt is szervezünk. Ezek közül az első nagyobb program a Keri-Napokon belül valósult meg. Meghívtuk az iskolába azokat a régi kollégákat, akik innen mentek nyugdíjba. Sokan elfogadták a meghívásunkat, így hozzávetőleg nyolcvanan vettünk részt a jó hangulatú összejövetelen. Minden régi munkatársnak volt egy jelenleg nálunk oktató párja, aki felidézett egy történetet abból az időből, amikor még az adott nyugdíjas kolléga is nálunk tanított – fejtette ki Barta Rita, aki azt is elárulta, hogy az első emeleti zsibongóban egy kiállítást is létrehoztak éppen erre a napra.

Emlékeket felidéző kiállítás nyílt a Keri-Napok keretében

Mint mondta, sok olyan tárgyat sikerült összegyűjteniük, amelyek a megjelenteknek segíthettek az emlékek felidézésben. Így például:

  • rengeteg kép, amelyek között még 1963-as fotó is van
  • régi sikereket tanúsító érmek, serlegek
  • oklevelek
  • naplók
  • újságcikkek
  • iskolaújságok
  • törzslapok, így például a jelenlegi igazgatóhelyettes beiratkozási lapja is.

Az igazgató azt is hozzátette: a rendezvény jó hangulatban telt, amit a sok pozitív visszajelzés is tanúsít. Barta Rita arra is kitért, hogy ugyan ez az esemény a felnőtteknek szólt, de természetesen több olyan programot is tartanak még a tanév során a középiskola 70. évfordulójához kapcsolódva, amelyekbe a diákokat is bevonják.

Szakmai kirándulásokon vesznek részt az osztályok

A Keri-Napok kedden az október 23-i iskolai megemlékezéssel folytatódott, amely után átadták az Erasmus tanúsítványokat annak a 12 tanulónak, akik nyáron külföldön teljesítették szakmai gyakorlatukat. A fiatalok idén Ausztriában és Portugáliában jártak, kereskedők és vendéglátósok vegyesen. Az ünnepség után fellobbantak a kondérok alatt a tüzek, hiszen az idei Keri-Napok sem múlhatott el a hagyományos főzőverseny nélkül, amelyre a házigazdák örömmel látták vendégül az érdeklődő általános iskolás csapatokat. Szerdán az október 23-i emlékfutáson képviselték iskolájukat a keris diákok.

Csütörtökön lényegében teljesen kiürül majd az oktatási intézmény, ugyanis minden osztály szakmai tanulmányi kiránduláson vesz részt. – Az osztályok és az osztályfőnökök döntöttek a helyszínről. Így van aki szállodába, van aki étterembe látogat, míg mások vendéglátóipari vagy éppen a szentendrei marcipán múzeumban tesznek kirándulást – mutatott rá Barta Rita, aki azt is hozzáfűzte, hogy a helyszínek között szerepel továbbá egyebek mellett Budapest, Eger, de Hollókő is.

Elsősavató zárja a Keri-Napokat

A Keri-Napok végét jelentő pénteken délelőtt zajlik majd a diákönkormányzat elnökválasztása, majd a hetet az elsősavató zárja. Az iskolaigazgató elárulta, minden évben az egyik tizedikes osztály diákjai mérettetik meg az újakat, mondhatni, a friss gólyákat. Teszik mindezt olyan feladatokkal, amelyek egészen a próbatételig titkosak maradnak. Annyi azonban bizonyos, hogy a vetélkedő egyik része ügyességi kihívásokat is tartalmaz, így azoknak a tornaterem ad majd otthont, míg a további megmérettetések az iskolaudvaron zajlanak majd azért, hogy az iskolaközösség egésze részese lehessen nézőként a jó hangulatú eseménynek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában