3 órája
Több mint 300 millió forintból valósultak meg beruházások a nyugat-nógrádi településen (fotók, videó)
Szügy önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz Élhető települések című kiírásán 303 millió forintos támogatást nyert korábban. A beruházás három részből tevődött össze: kerékpárutat alakítottak ki, fejlesztették a település zöldinfrastruktúráját, valamint felszámolták az illegális hulladéklerakókat. A projekt zárórendezvényét kedden tartották meg Szügyben, a polgármesteri hivatalban.
A Szügy – az élhető település című projekt zárórendezvényén és sajtótájékoztatóján Frenyó Gábor, a község polgármestere elmondta: másfél évvel ezelőtt tartották meg a projekt nyitórendezvényét és úgy véli, hogy sikerült eredményesen felhasználni a beruházásra kapott 303 millió forintot.
– A projekt három részből állt. Egyfelől elkészült a faluközpont parkja, amely a legújabb közterületünk és stílusosan a Vármegyeháza park nevet kapta. Ezen kívül egy kisebb összeget az illegális hulladéklerakók felszámolására is fordítottunk – mondta Frenyó Gábor. Hozzátette: a projekt legnagyobb része a kerékpárútnak az elkészítésére szolgált, amely a korábban megvalósult két kerékpárúti szakaszt köti össze – ezek néhány éve a Magyar Falu Program által valósultak meg és a település déli határától az egykori presszóig húzódó kerékpárút szakaszig tartanak – a Zollner Kft.-től a település Balassagyarmat felőli közigazgatási határáig terjedő szakasszal.
A polgármester beszédében kiemelte: a beruházással a Szügy Mohora felőli végétől Balassagyarmatig, sőt, a városon keresztül egészen a szlovák határig lehetővé vált a kerékpárral való közlekedés. Mindezzel pedig a helyiek több évtizedes álma valósult meg. Kifejtette továbbá: a kivitelezés során a meglévő kerékpárutak összekötésével a kerékpárforgalom biztonságosabbá vált és nagyban megkönnyíti az itt élőknek a munkahelyükre vagy éppen az iskolába, óvodába történő eljutását. Ezen felül a projekt keretében a legforgalmasabb buszmegállónál egy gyalogátkelőhelyet is kialkítottak.
Bicikli út átadó Szügyön
Fotók: Vendel LajosÖnerőből kerékpártárolókat alakítottak ki
Frenyó Gábor kitért arra is, hogy mindezen kívül a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére önerőt is fordítottak. Ennek keretében a polgármesteri hivatal épülete mellett kerékpártárolót alakítottak ki. Továbbá még ezen a héten elkészül az óvodások és az iskolások kerékpártárolója is. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a projekt megvalósulásához.
A beruházás által a közlekedés is biztonságosabbá vált a településen
Ezt követően Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője osztotta meg a gondolatait a jelenlévőkkel. Mint mondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, akárcsak a Magyar Falu Program azt a célt szolgálja, hogy minél élhetőbbé váljanak a települések. Ezeknek a beruházásoknak pedig az a legfontosabb feladata, hogy a helyi közösséget és a közösségi életet is erősítse. A kerékpárúttal kapcsolatban hangsúlyozta: véleménye szerint az élhető településekhez az is hozzátartozik, hogy többféle módon lehessen megközelíteni a munkahelyeket vagy éppen az oktatási intézményeket, így például biciklivel is elérhetők legyenek azok. Végül felhívta a figyelmet arra is, hogy a beruházás által a közlekedés is biztonságosabbá vált a településen.
A sajtótájékoztatót követően az eseményt a projekt helyszíneinek a bejárásával zárták a résztvevők.
A beruházás három részből tevődött össze
A projekt részeként 252 millió forintot fordítottak a kerékpárút kialakítására. A falu központja pedig 28 millió forintból újult meg. A területen parkosítás, fásítás, utcabútorok elhelyezése és szilárd burkolatú parkoló építése valósult meg, valamint egy járdát is kialakítottak a konyhához a kisiskolás diákok biztonságosabb közlekedése érdekében. A beruházás részeként továbbá 3 millió forintból az illegális hulladéklerakókat is felszámolták.
Nool.hu videó
- Természettudományos napot tartottak a diákoknak Salgótarjánban (fotók, videó)
- Elrajtoltak a foglalkozások a salgótarjáni Digitális Közösségi Alkotóműhelyben (fotók, videó)
- Kilépett medréből a Duna (videó)
- Egykori madáchos diákok alkotásaiból nyílt látványos kiállítás Salgótarjánban (videó)
- Mindkét salgótarjáni csapat győzelemmel rajtolt a bajnokságban (fotók, videó)