2024.09.16. 13:05
Pontosztozkodást hozott a Salgóbátony TK bemutatkozása (videó)
Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, a Szuperligában való bemutatkozást izgatottan várta a Salgóbátony TK csapata.
Az előző szezonban az NB I. Keleti csoportjában diadalmaskodó gárda ezúttal már a legmagasabb szinten, a Szuperligában szerepelhet, ahol a legjobb csapatokkal nézhetnek farkasszemet minden héten.
A klub közösségi oldalán közzétett beszámoló szerint a nyitóforduló első körében a Salgóbátony egyik újoncát, Simon Alexandert és Sáfár Zoltánt küldte csatába Havaj István vezető. Előbbi nehezen birkózott meg a debütálás súlyával, tőle nem megszokott módon engedte át a pontokat ellenfelének. A nagy hajrá ellenére minimális, három fás vereség lett a vége. A másik pályán Sáfár rendre hozta a tőle elvárható kötelezőt, zsebben tudva a nagyarányú győzelmet, a mérkőzés legjobbjaként 621 fáig jutott.
Középen a csapatnál szintén újonc Gubán Ferenc és a nagy visszatérő Bóta Ervin következett. Gubán szereplésénél is érezni lehetett a nyomást, messze tudása alatt teljesítve, végül 13 fával maradt alul ellenfelével szemben. Bóta viszont ott folytatta, ahol sok-sok évvel ezelőtt abbahagyta, 4:0–ás és 66 fás győzelem került a neve mellé.
Pontosztozkodás lett a vége
A záró sorban Balázs Péter és Kiss Máté kapott lehetőséget a hazaiaknál. Előbbi a javulás reményében némi hátránnyal adta át a stafétát Telek Tamásnak, aki nem volt képes felnőni a feladathoz, így az ellenfél kapta az értékes csapatpontot. Kiss az ellenfél legjobbjával szemben vette fel a kesztyűt, de szerencsétlenségére minimális vereségeket szenvedett szettenként, ami egy újabb csapatpont elvesztésével járt. Ennek köszönhetően alakult ki a 4:4–es végeredmény.
Különdíjban részesült a legtöbb üres gurítást teljesítő Poroszlai Gergő, valamint a legtöbb 9-est ütő játékos, Kiss Máté.
Az NB II-ben érdekelt második csapat nyerni tudott az első fordulóban.
Szuperliga, 1. forduló:
Salgóbátony TK – Köfém SC 4:4 (3448-3342)
Ifjúságiak: 1:3 (958-1032)
NB II. Keleti csoport, 1. forduló:
Salgóbátony TK II. – Sajóbábonyi VTE 6:2 (3216-3119)
Nool.hu videó
- Elrajtoltak a foglalkozások a salgótarjáni Digitális Közösségi Alkotóműhelyben (fotók, videó)
- Kilépett medréből a Duna (videó)
- Egykori madáchos diákok alkotásaiból nyílt látványos kiállítás Salgótarjánban (videó)
- Mindkét salgótarjáni csapat győzelemmel rajtolt a bajnokságban (fotók, videó)
- Elismeréseket adtak át a Nógrád Vármegyei Vadász- és Horgásznapon (fotók)