Gazdasági fórum

2 órája

Nógrád vármegye gazdasági fejlesztésére fókuszálnának

A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára minap Salgótarjánban járt. Szabados Richárd a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) gazdasági fórumán vett részt.

Nool.hu

Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere osztotta meg Facebook-oldalán, hogy a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) gazdasági fórumot szervezett a közelmúltban. Hozzátette, hogy az esemény egyik kiemelt vendégeként Szabados Richárd államtitkár tartott előadást, melyben ismertette a jövőre vonatkozó programpontokat és a gazdaságfejlesztési lehetőségeket. Ezt követően a rendezvényen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke, Kozák András Nógrád vármegye gazdasági mutatóit ismertette.

gazdasági fórum
A gazdasági fórumon Kreicsi Bálint polgármester is részt vett
Forrás: Facebook/Kreicsi Bálint

 

A gazdasági fórum előremutató volt

Kreicsi Bálint kiemelte: a teltházas eseményen a résztvevőknek lehetőségük volt részletesebb, személyes egyeztetésre is. Kreicsi Bálint szerint a kiválóan szervezett program széles körben biztosított lehetőséget a város előtt álló gazdasági feladatok megvitatására.  A polgármester további összefogásra kérte a gazdasági élet szereplőit, valamint a települések vezetőit is. Mint írta: Nógrád vármegye csak együttes erővel készülhet fel a jövőbeli kihívásokra, s érhet el látványos fejlődést.

Kreicsi Bálint a közelmúltban a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (MATE) delegációját fogadta, a felsőoktatás fejlesztésére is törekedne a polgármester. Erről részletesebben itt olvashattok:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában