Drámai küzdelem és hosszabbításos SKSE vereség Salgótarjánban (fotó, videó)

Jó hír volt mérkőzés előtt, hogy immár teljes keretével léphetett idénybeli első hazai meccsén pályára a Salgótarján, a kicsit rosszabb hír pedig az volt, hogy azt a szigetszentmiklósi csapatot fogadják, ahol – Nagy Botond Ágoston személyében – az egész csoport legponterősebb támadója játszik.

Gyors vendégkosárral indult az összecsapás, de Kalassai triplája és Karanfilovski ziccere után már hazai vezetést jelzett a tábla. A kiépített 4-5 pontos előnyt aztán a negyed végéig sikerült is tartani, Rékasi játékrészt lezáró dobása után már egy viszonylag megnyugtató előnye volt a tarjániaknak az első 10 perc után. (20-13)

SKSE kosárlabda
Hatalmas küzdelemben maradt alul az SKSE kosárlabda csapata (fehérben) a bajnokság második fordulójában
Fotó: SzP / Forrás: Nool.hu

A rövid pihenőt követően sem hagyott alább a hazaiak Prodanovicék lendülete, a frissen igazolt Charlton is megszerezte első pontjait a bajnokságban. Viszont a játékvezetők valahogy „jobban észrevették” a hazai faultokat (15 perc játék után 11-1 volt az arány), de ezzel a „hátszéllel” és egy utolsó másodperces triplával együtt is csak egyetlen pontot sikerült nagyszünetig ledolgoznia a BKG-nek a hátrányából. (42-36)

Fordulást követően Kazy Balázs hármasa adta meg a jó alaphangot, amire viszont rendre érkeztek a válaszok is. Öt perc sem kellett a szigetszentmiklósiaknak az egyenlítéshez, ezután már a mieink kapaszkodtak az eredmény után. Tino negyedet lezáró hármasa is csak arra volt elég, hogy az utolsó felvonásra is nyitott maradjon az összecsapás. (59-61)

A győzelem súlya érezhetően mindkét mindkét csapat vállat nyomta, ennek köszönhetően idegesen, sok hibával tarkítva indult az utolsó játékrész. Nagyobb előnyt egyik gárdának sem sikerült kiépíteni, így az utolsó percben is teljesen nyitott volt a meccs. Egál állásnál a vendégek vezethették az utolsó támadást, de a fentiek most kicsit a piros-feketék oldalán álltak, így a gyűrűből kifelé pattanó labda egyúttal jelezte a ráadás (legalább) öt percét is. (77-77)

A hosszabbításban Hargitai duplájával még egyszer utoljára tarjáni vezetés volt a kijelzőn, de a BKS-s gőzhenger Nagy Botond Ágoston vezetésével (aki végül 41 pontig jutott) megpecsételte Ormaiék sorsát. (83-94).  

Összességében a büntetők száma közötti látványos különbség döntötte el a vendégek javára az összecsapást, de a jelek biztatóak, így a sima debreceni és a drámai salgótarjáni vereség után bizonyosan nem kell már sokat várnunk az első SKSE győzelemre sem.

Dániel Péter: Óriási különbség van hat- és hatpontos vezetés között, nagyon nem mindegy, hogy egy negyedet, pláne egy félidőt milyen lélektani állapotban, milyen momentummal zárunk le. Azt gondolom, a nagyszünetre sokkal megnyugtatóbb előnnyel kellett volna mennünk, ám az utolsó másodpercek kimondottan rosszul alakultak számunkra. A fordulás után magunkra húztuk a BKG-t, olyannyira, hogy ennek a mérkőzésnek igazából nem is kellett volna elmennie a hosszabbításig. A rendes játékidő utolsó néhány percben azonban szinte emberfelettit nyújtottunk, visszaküzdöttük magunkat egálra, a ráadásban viszont már nem maradt elég üzemanyag a tankban ahhoz, hogy meg is nyerjük a meccset.

Férfi NB I. B, Piros csoport, 2. forduló:
Salgótarjáni KSE – BKG PRIMA Akadémia 83-94 (20-13, 22-23, 17-25, 18-16, 6-17)

Utánpótlás mérkőzésen: 
Beszterce KK U21 – BKG PRIMA Akadémia U21 70-69 (17-17, 16-19, 17-16, 20-17)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában