Folytatná jó sorozatát az SKSE (videó)

Két győzelem után ismét hazai pályán szerepel a Salgótarjáni KSE. Az esélyekről Dániel Péter vezetőedző nyilatkozott a klub honlapjának.

Nool.hu

– Négy fordulót követően kettő-kettes mérleggel a csoport hetedik helyén áll az SKSE. Előzetesen aláírt volna egy ilyen rajtot?
– Nem igazán számolgatunk ilyen tekintetben előre, hogy a következő iksz meccsből meg kéne nyerni ennyit és ennyit. A hét nagy részében azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk a hétvégén. Jó, hogy nyertünk két meccset, de két vereséggel kezdtünk. Ráadásul igen nagy az adok-kapok egyelőre a Piros-csoportban, egy pillanatra sem lehet megnyugodni, vagy hátra dőlni.

Ismét hazai pályán az SKSE
Ismét hazai pályán az SKSE (fehérben)
Fotó: Sz.P. / Forrás: Nool

– A következő három forduló akár vízválasztó is lehet abból a szempontból, hogy merrefelé indulnak meg a táblázaton...
– Ahogy az imént is említettem, próbálunk mindig a soron következő riválisra koncentrálni. Nem az a társaság vagyunk, akik csak úgy a kisujjukból kirázzák a győzelmeket. Nagyon nagy a hangsúly nálunk a hétköznapokon. Van egy alapkoncepciónk támadásban és védekezésben is természetesen, de ezeket mindig finomhangolni kell az alapján, hogy mi lehet működőképes. Következő ellenfelünk például teljesen más játékot játszik, mint eddig bármelyik csapat, amellyel találkoztunk.

– Ez a bizonyos következő ellenfél, vagyis a TF-Budapest egy hozzánk hasonlóan jórészt fiatalokból álló együttes. Ugyan a fővárosiak egy kiütéses kaposvári vereséggel nyitottak, azonban a folytatásban a DEAC és a BKG csapatait is alaposan megszorongatták, a jászberényieket pedig legutóbb, kétszeri hosszabbítást követően, le is győzték. 
– Valóban sok a fiatal a TF-nél, azonban a kezdőcsapatunkban van két olyan „rutinróka” is, akik hosszú évek, vagy akár évtizedek óta meghatározó szereplői a magyar kosárlabdának. Tele vannak önbizalommal, több kreatív kosárlabdázóval is rendelkeznek és remek fizikai, illetve mentális állapotban vannak. Nem véletlenül tudtak megnyerni egy kétszeri hosszabbításos meccset. Nagyon bízom benne, hogy a múlt heti mérkőzésen felbuzdulva most szombaton még többen jönnek ki a városi sportcsarnokba, hogy hozzásegítsenek minket egy újabb hazai sikerhez!

NB I/B, Piros-csoport, 5. forduló: 
Salgótarjáni KSE – TF-BP
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, szombat, 17 óra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában