2 órája
Oroszlánbarlangba látogat a Salgóbátony TK
A Szuperliga második fordulójában Szankra utazik a Salgóbátony TK.
Vereséggel kezdte a szezont Szegeden a nógrádiak soron következő ellenfele, a Szanki Olajbányász SE csapata. Bár ez volt a papírforma, de a mértéke meglepő volt, és csupán két játékosuk nyújtott elfogadható teljesítményt. Hazai pályán nagyon eredményesek, tavaly a négy nagy csapaton kívül mindenki kapitulált a pályájukon, tehát kimondottan eredményesen játsszák meg azt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Salgóbátony TK sem kezdte jól a szezont, a székesfehérvári KÖFÉM ellen pontokat hullajtottak. A csapatfa az első pillanattól a hazaiak kezében volt, de az egyéni hibákat, megingásokat könyörtelenül kihasználták a vendégek, így értékes ponttal távoztak Bátonyterenyéről.
– Most szeretnénk kijavítani a csorbát, így kelünk útra régi riválisunk otthonába. Tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, előreláthatólag nüanszokon fog múlni az egyik, illetve másik csapat sikere – írták a csapat közösségi oldalán.
Szuperliga, 2. forduló: Szanki OBSE – Salgóbátony TK I.
Szank, szombat, 12 óra.