2024.08.12. 12:40
SKSE – Megkezdik a felkészülést a salgótarjáni kosarasok
Már hat edzőmeccs szerepel az NB I/B Piros csoportjára készülő Salgótarjáni KSE naptárában.
Mint azt Dániel Péter, a felnőttcsapat vezetőedzője a klub honlapján nyilatkozta: fiatal együttessel kezdik meg a munkát.
– A felkészülést augusztus 12-én, hétfőn kezdjük, nagyrészt napi két edzéssel. Fiatalok vagyunk, talán a DEAC U23-as csapata után mi leszünk a legalacsonyabb átlagéletkorú együttes a mezőnyben, mindössze két olyan játékosunk van, akik még az előző évezredben születtek, éppen ezért rengeteg belefektetett munkával fogjuk kompenzálni a rutin és a tapasztalat viszonylagos hiányát – vázolta az SKSE edzője, aki már a felkészülési mérkőzésekről is be tudott számolni.
– A naptárunkban egyelőre hat edzőmeccs szerepel, ami esetleg még tovább bővülhet. E hónap 23-án Százhalombattára, majd 31-én Fótra látogatunk, szeptember 6-án és 7-én pedig Losoncra vagyunk hivatalosak egy kétnapos nemzetközi tornára. Pénteken a Svit ellen vívjuk az elődöntőt, majd szombaton a MAFC, vagy a Losonc ellen a helyosztót. Szeptember 14-én a Tiszaújvárost látjuk vendégül, majd 20-án idegenben is megmérkőzünk a Phoenix csapatával – nyilatkozta Dániel Péter.