2024.09.26. 14:43
Patkányt látott olvasónk fényes nappal Salgótarján belvárosában (videó)
Meghökkentő jelenségre lett figyelmes olvasónk Salgótarján szívében. Egy patkány járt-kelt fényes nappal, az emberi jelenléttől sem zavartatva magát a belvárosában. Az esettel kapcsolatban megkerestük a VGÜ Nonprofit Kft.-t.
Olvasónk jelezte, hogy egy meghökkentő látványba botlott a napokban Salgótarján belvárosában. Az esetet videóra is rögzítette, a felvétel szerint egy termetes patkány sétált fel-alá a városban, cseppet sem zavartatva magát a környezetében megjelent gyalogos „forgalomtól”.
Portálunk érdeklődésére Fekete Zoltán, a VGÜ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta a Nool.hu-t, hogy a vármegyeszékhelyet érintően a köztisztasággal kapcsolatos feladatok ellátása a társaság munkakörébe tartozik. Elmondta továbbá, hogy a rágcsálóirtást egy arra jogosult alvállalkozó végzi, méghozzá két ütemben: tavasszal és ősszel.
– A meghatározott ütemterv időpontjai nem véletlenek, azok a fent említett állatok életmódjához alkalmazkodnak. Ennek értelmében, amikor a patkányok előbújnak a téli rejtekhelyükről, azaz tavasszal végezzük az irtás első ütemét. Ezt követően a második szakasz őszre esik, amikor is a rágcsálók igyekeznek elbújni még a tél beköszönte előtt – fejtette ki Fekete Zoltán, aki azt is hozzátette, hogy ezekben az időszakokban a városlakók könnyen belefuthatnak a menedéket kereső vagy onnan előbúvó rágcsálókba.
Ezeken a helyeken gyakrabban feltűnnek a patkányok Salgótarjánban
Az ügyvezető igazgató azt is elárulta: ha egy patkány lényegében az utcán bolyong fényes nappal, az annak a jele lehet, hogy már felvette a kihelyezett méreganyagot, ami miatt zavarttá válhat a viselkedése, és így nem vesz tudomást az emberi jelenlétről.
Fekete Zoltán aláhúzta: a méreganyagot a patakmedrekben, a csapadékcsatornákban, illetve a közterületi járatokban helyezik ki, minden esetben figyelmeztető címkével ellátott dobozban. Emellett kitért arra is, hogy Salgótarján elöregedett csatornarendszere, illetve a lefedett patakrész is megfelelő életkörülményeket biztosít ezeknek a kártevőknek, így ezeken a helyeken gyakrabban lehet számítani a patkányok feltűnésére. Mindezt pedig a lakosok rendszeresen jelzik is számukra bejelentés formájában. A szakember azt is kiemelte: az őszi rágcsálóirtás már elkezdődött.
Nool.hu videó
- Mérföldkő: megnyílt a salgótarjáni múzeum új állandó kiállítása (fotók, videó)
- Medve? Mi nem félünk tőle! (helyszíni fotók, videó)
- Jubileumot ünnepel a salgótarjáni cég (fotók, videó)
- 48 gyarmati diák teljesítette sikeresen a külföldi szakmai gyakorlatát (fotók, videó)
- Több mint 300 millió forintból valósultak meg beruházások a nyugat-nógrádi településen (fotók, videó)