Honvédség

2024.09.12. 11:23

Megkezdődött az önkéntesek kiképzése Salgótarjánban

A közelmúltban mintegy 131-en vonultak be a szolnoki székhelyű MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred állományába. Közülük több mint 30 jelentkező Salgótarjánban vállalta a 10 hetes kiképzés teljesítését.

Veres Edina

A Magyar Honvédség Központi Alapkiképzési és Lövész Alapozó Felkészítés keretén belül 32 jelentkező kötött szerződést az MH 3. TVE vitéz Széplaki János 25. Területvédelmi Zászlóaljnál, Salgótarjánban. A portálunkhoz eljuttatott tájékoztatás szerint a kiképzést vállalók elsősorban Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád vármegyéből érkeztek.

kiképzés
Elindult a kiképzés, bevonultak az önkéntesek
Forrás: Beküldött

„A szerződéskötést követően adategyeztetés és orvosi vizsgálat várt a megjelentekre, majd fizikai állapot felmérés zárta a napot, amelyet minden jelentkező sikeresen teljesített” – olvasható a közleményben. 

Mint írták, az alapkiképzés célja, hogy az egységes követelmények alapján, olyan katonákat biztosítson a Magyar Honvédség részére, akik kellő általános katonai ismeretekkel és képességekkel rendelkeznek a további szakalapozó és szakkiképzések megkezdéséhez.

Több részből épül fel a kiképzés

A kiképzés első fázisa egy kéthetes fizikai alapozó felkészítés és adminisztrációs időszak, amelyet a második rész, az alapkiképzés követ. A tájékoztatásban arra is kitértek, hogy a bevonultak lövész alapozó felkészítést kapnak a kiképzés harmadik fázisában, majd azt követően a 10. hét végén egy fizikai állapotfelmérés vár a résztvevőkre. Legvégül – egy felkészítést követően – a katonák ünnepélyes esküt tesznek.

Ahogy arról Gáspár M. Levente alezredes, a nógrádi alakulat parancsnoka egy korábbi EAP bevonulás alkalmával már tájékoztatta lapunkat, hogy az általuk tartott kiképzések gyakorlati foglalkozásainak a zászlóalj egy új objektuma, a salgótarjáni kemping területén kialakított, „Beszterce” Harcászati Kiképző Bázis ad otthont. A zászlóaljparancsnok emellett azt is elárulta korábban, hogy mivel a tartalékosok olykor gyalogosan ingáznak majd a kiképző bázis és a szálláshelyükként szolgáló épület között, így a következő hetekben a salgótarjáni lakosok gyakrabban találkozhatnak csapatban vonuló katonákkal. Mindez a közelmúltban elindult kiképzés ideje alatt is érvényes.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában