Ruha

3 órája

Káros divat

Manapság túl sok ruhát vásárolnak az emberek, amely a környezetre is negatív hatással bír. Elgondolkodtató, hogy a divat mennyire káros a természetre.

Nagy Orsolya

Érdekes műsort néztem a napokban, amely a környezetvédelemről és a divatról szólt. Ez tulajdonképpen egy dokumentumsorozat, amelynek minden részében más-más témát dolgoznak fel. Legutóbb arról volt szó, hogy az emberek a ruhák tekintetében is milyen pazarló életmódot folytatnak. 

Ma már sok divatmárka van, ahol környezetkímélő ruhákat gyártanak
Ma már sok divatmárka van, ahol környezetkímélő ruhákat gyártanak
Fotó: Krakenimages.com / Forrás:  Shutterstock

A divat lehet környezetkímélő is?

Igen elgondolkodtató volt, ahogy a műsorvezető sétált a kidobott ruhakupacok között, főleg, hogy ott nem csak használt darabok hevertek. Több, címkés és márkás drága ruha is ott volt halomban, tehát azokat egyenesen az üzletekből dobálták ki. Ez nagyon elkeserített, hiszen a mai világban még mindig vannak, akik nem tehetik meg, hogy akár egy cipőt, vagy egy új pulóvert vásároljanak maguknak. Egy kicsit el is szégyelltem magam, hiszen olykor jó magam is hajlamasos vagyok túlzásba vinni ruhák terén a vásárlást. A legtöbben szerintem csak azért vásárolnak mindig új ruhát, mert így tetszhetnek másoknak, persze sokan saját maguk kedvére is tesznek ezzel. Vannak ugyanakkor, akik egyáltalán nem vesznek új darabokat, pont azért, mert így szeretnék óvni a környezetet. Helyette inkább turkálókba járnak, vagy olyan üzletekbe, ahol egyedi vintage holmikat találhatnak. Ez manapság már szinte divattá vált és egyre többen tartoznak azok táborába, akik így szereznek be maguknak egy-egy új darabot. Azt hiszem ez egy követendő példa, ugyanakkor manapság igen sok divatmárka van, ahol már környezetkímélő ruhákat gyártanak. Lehet ez lesz a megoldás a problémára?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában