Lövészet

2 órája

Érmeket lőttek össze a Honvédnál a salgótarjániak

A Salgótarjáni Sportlövész Egyesület tagjai a napokban Budapesten vettek részt a Budapesti Honvéd Sportegyesület lövészeti szakosztályának meghívására, az immár negyedik alkalommal megrendezett Baráti Egyesületek Vándorversenyén.

Bakos László

A salgótarjáni (kékben) fiatalok jól szerepeltek

Forrás: Beküldött fotó

Ezt a vándorversenyt ez év februárjában hívta életre az MSSZ közreműködésével a gödöllői MATE-GEAC sportlövő szakosztálya, ami további öt egyesületet szólított meg együttműködésre. Név szerint a Budapesti Lövész Egylet, a Százhalombattai Lövész Klub, a VAMAV Gyöngyös, az Egri Polgári Lövészegylet, valamint a salgótarjáni egyesület kapcsolódott a kezdeményezéshez.

A szülők is fegyvert fogtak a Honvéd vendégeként
A szülők is fegyvert fogtak a Honvéd vendégeként
Forrás: Beküldött fotó

„Természetesen örömmel elfogadtuk a megtisztelő meghívást, hiszen a sorozat versenyzési lehetőséget biztosít számunkra, ráadásul olyan helyszíneken, amelyek két órán belül elérhetők” – mesélte munkatársunknak Kolláth Zoltán, a Salgótarjáni Sportlövész Egyesület edzője.

A sorozat célja, hogy kezdő, vagy versenyengedéllyel még nem rendelkező lövészek is kaphassanak versenyzési lehetőséget, illetve megismerkedhessenek a modern elektronikus találatjelzővel. Emellett az is fontos, hogy a baráti versenyen tapasztalatokat szerezzenek, ismerkedjenek és véleményeket tudjanak cserélni egymással.

Február közepén Gödöllő, márciusban Budapest, április végén a salgótarjáni Gagarin Légfegyveres Pincelőtér, legutóbb pedig a Budapest Honvéd SE adott otthont a vándorversenynek. Utóbbi megmérettetésen a nógrádiakat 13 lövész képviselte, ebből öt felnőtt, hat serdülő és két ifjúsági korú tanuló. A felnőttek egy részét a tanulók szülei alkották.

Több érmet is szereztek a Salgótarjáni Sportlövész Egyesület tagjai

A légpuska 20 lövéses számában a serdülő fiúk közül Baranyi Gábor 180 köregységgel a harmadik helyet szerezte meg. A serdülő lányok közül Virág iringó 183 köregységgel az első helyen, míg Bakos Beatrix 175 köregységgel a harmadik helyen végett. Az ifjúsági lányok küzdelmében Világosi Tímea és Bodnár Bianka volt eredményes. A felnőttek azonos versenyszámában az ifjúságiból felversenyző Világosi Tímea szerezte meg az első helyet, míg mögötte Banos Zoltán és Jászberényi Tünde végzett.

A légpisztoly 20 lövéses lány ifjúsági versenyszámban Bodnár Bianka második, Virág Iringó harmadik lett. A felnőtteknél Banos Zoltán a harmadik helyet szerezte meg.

A következő versenyt Gyöngyösön rendezik majd, november 16-án.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában