Rendezvény biztosítása

2 órája

Kerékpárosokra felügyeltek a különleges mentők

Lászlók Judit

Az Ipoly-völgyi Különleges Mentők a Facebook-oldalukon számoltak be arról, hogy a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrán rekordszámú nevező, közel 1600 induló állt rajthoz, akik a közelmúltban Szobon vágtak neki a túrának. 

„A 90 kilométeres, jelentős szintkülönbséggel tarkított útvonal Szokolya-Királyrét és Nógrád község között egy olyan erdei útszakaszon haladt, amely közúti járművekkel nem megközelíthető. A korábbi évekhez hasonlóan, ezt a négy kilométeres szakaszt az idén is úgy biztosítottuk, hogy baleset esetén a lehető leggyorsabban elérjük a sérülteket, és szükség esetén azonnal a helyszínre tudjuk juttatni a külső segítséget. Emellett felkészültünk a bajbajutottak szállítására is, ezért több helyszínen álltunk készenlétben a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat önkénteseivel együtt, sérültek szállítására is alkalmas terepjáró gépkocsikkal, valamint egy betegszállító utánfutóval ellátott quaddal” – közölték a bejegyzésben.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában