Találkozó

3 órája

Nagy lehetőségekről tárgyalt Bulgáriában a pásztói gimnázium tanára

Manapság rendkívül fontos, hogy egy hatékony együttműködés alakuljon ki az önkormányzatok és a civil szervezetek között annak érdekében, hogy helyben és nemzetközi viszonylatban is fejlődni tudjanak a közösségek. Ezen cél elérése érdekében utazott ki nemrég Bulgáriába a pásztói gimnázium pedagógusa, ahol részt vett az Erasmus+ Network második találkozóján.

Sipos Nina Vivien

Jakab György, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium francia nyelv és földrajz szakos tanára a Pásztói Életesély Alapítvány képviseletében nemrég részt vett az Erasmus+ Network második találkozóján, amelyet ezúttal Bulgáriában rendeztek meg. Az esemény célja az volt, hogy megerősítse és támogassa az önkormányzatok és civil szervezetek közötti zökkenőmentes együttműködést. A rendezvényen számos európai partner vett részt, és összesen három helyszínen zajlott: Szófiában, Veliko Tarnovóban és Pavlikeniben.

Erasmus
Erasmus+ Network találkozót tartottak Bulgáriában, amelyen Jakab György pásztói pedagógus is részt vett
Forrás: Mikszáth Kálmán Gimnázium

Közös projektekről tárgyaltak az Erasmus-találkozón

„A program során Jakab tanár úr találkozott különböző európai szervezetek képviselőivel, és lehetősége nyílt tapasztalatokat cserélni, valamint együttműködési lehetőségekről tárgyalni. Kiemelt jelentőségű volt a ciprusi szervezet képviselőjével folytatott megbeszélés, amely során konkrét közös projektek lehetőségeit vitatták meg” – számolt be hivatalos honlapján a gimnázium.

Az eseményen jelenlévők meghívást kaptak a veliko tarnovói kormányzó és polgármester, továbbá a pavlikeni polgármester által szervezett tanácskozásokra is, amelyek a hivatalos témákban való értekezésen túl esélyt nyújtottak arra, hogy többet tudjanak meg a helyi közösségek működéséről és kultúrájáról, illetve megismerkedjenek Bulgária kulturális és történelmi értékeivel. 

Kulturális élményekkel gazdagodott a pedagógus

Kiderült, különösen nagy élmény volt a pásztói tanár számára a folklór és tradicionális programokon részt venni, amelyek bemutatták a helyi hagyományokat és szokásokat. Kikapcsolódás révén megtekinthette a Varbovszki Livadiban található régészeti parkot, ahol az időben visszarepülve felfedezhette a régió rendkívül gazdag történelmét, emellett pedig a veliko tarnovói történeti múzeum, és a látványos történelmi fény- és hang show is maradandó élményt nyújtott számára.

Jakab György szerint a találkozó rendkívül hasznos volt, és számos új kapcsolatot sikerült kiépíteni. Már most izgatottan várja a hálózat következő találkozóját, amelyre 2025-ben Pásztón kerül sor. Reméli, hogy a következő alkalommal még szorosabb együttműködés alakul ki a szervezetek között, és a közös munkával sok értékes projekt valósulhat meg

 – írta a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium.

A Pásztói Életesély Alapítvány számára nagy lehetőséget jelent ez az együttműködés, hiszen így nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is hozzájárulhatnak a közösségek fejlődéséhez és a fiatalok demokráciai iránti elkötelezettségének erősítéséhez. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában