2024.08.01. 08:40
A betegek kenetét vehetik fel a hívők nemzeti kegyhelyünkön
A betegek kenetét is kiszolgáltatják a Porciunkula-búcsún nemzeti kegyhelyünkön.
Porciunkula-búcsút tartanak augusztus 2-án, pénteken Mátraverebély-Szentkúton, a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatásával – adták hírül a kegyhely közösségi oldalán. Hozzátették: a szentséget az veheti fel, aki beteg vagy idős, illetve szentgyónását a közelmúltban elvégezte. Ez utóbbira 8 órától mindenkinek lehetősége lesz. Fazekas Ferenc szabadkai püspök mutatja be a 11 órakor kezdődő szentmisét, amelynek keretében kiszolgáltatják a betegek kenetét. A zarándokokat és a kegytárgyakat 14 órakor áldják majd meg.
A bejegyzés arra is kitér: augusztus 3-án este elsőszombati ájtatosságot tartanak, amely 17 órakor rózsafüzérrel kezdődik, majd ezt 18 órától a szentmise és a gyertyás körmenet követi, végül pedig a vesperás és a „Kiáltás” imádság a nemzetért zárja a napot.