Nool.hu videó

2024.07.06. 11:28

Gálával zárták a néptáncosok táborát Balassagyarmaton (fotók, videó)

A Vadóka Néptánc és Szabadidős Közhasznú Egyesület egyhetes nyári táborát látványos gálaműsorral zárta pénteken délután. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban mutatták be a tábor résztvevői a héten tanult koreográfiákat és néptáncokat.

Lukács Zsófia

Az egyhetes táborban közel ötven gyermek vett részt, akik lelkesedéssel vetették bele magukat a néptánc világába. A tábor ideje alatt a résztvevők napi több órában gyakoroltak, és különböző tájegységek táncait sajátították el. A programok között szerepeltek zenés-, táncos- és kézműves foglalkozások, valamint múzeumlátogatás is.

tábor, néptánc
Az egyhetes táborban közel ötven gyermek vett részt
Fotó: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool

A tábor sok izgalmat tartogatott

– Nagyon mozgalmas és élménydús volt a tábor. Ellátogattunk a hét folyamán a Palóc Múzeumba, ahol múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt, de voltunk Csesztvén a Madách Imre Emlékmúzeumban és a kilátónál is. A balassagyarmati művelődési központban tartottuk a foglalkozásokat, ahol délelőttönként táncoltunk, délutánonként pedig a kézműveskedésé és a kirándulásé volt a főszerep. Célunk nem csak az intenzív tánctanulás volt, hanem egymás és Nógrád értékeinek megismerése, valamint a hagyományok felfedezése is – mondta el Huszár Krisztina táborvezető, néptáncpedagógus.

A zárónapon Terman Nikol, a tábor egyik szervezője köszöntötte a megjelenteket, többek között dr. Kövér Erikát, az egyesület elnökét, valamint köszönetet mondott a tábor segítőinek: Bartha Boglárkának, Bodor Evelinnek és Sebes Lilinek.  – Bízom benne, hogy azok, akik most csatlakoztak a táborban a csapatunkhoz, olyan emlékeket visznek haza, ami alapján úgy döntenek, hogy szeptemberben folytatják a néptánc elsajátítását és találkozhatunk a próbáinkon – fogalmazott Terman Nikol.

Látványos műsort mutattak be
A gálán elsőként a legkisebbek léptek a színpadra, akik a hét folyamán Molnár Krisztina által sajátíthatták el a tánclépéseket, ők rábaközi játékfűzést mutattak be. Az óvodásokat az iskolások csoportja követte, akik dél-alföldi táncokkal nyűgözték le a közönséget Huszár Krisztina vezetésével. Az egyhetes tábor a gálaműsor után vendéglátással zárult a résztvevő gyermekek és kísérőik számára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában