figyelemfelkeltés

2019.09.26. 13:45

Idén is az emlőrák elleni harc jegyében sétálnak Salgótarjánban

Október elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja, illetve az egész hónap e megbetegedés elleni harc jegyében zajlik. Megyénkben tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Egy nap a nőkért című programot.

Veres Edina

A séta 11 órakor indul a megyei könyvtár elől Archív fotó: H. Cs.

Évente mintegy negyven nő veszíti életét mellrákban szűkebb hazánkban. A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával megalakulása óta tizenegyedik alkalommal szervez a mell- és méhnyakrák megelőzésének jelentőségét hangsúlyozó, figyelemfelkeltő programot.

A Rózsaszín Hét elnevezésű programsorozattal kapcsolatban a napokban tartottak sajtótájékoztatót, amelynek keretében Kreicsi Mária, a liga salgótarjáni alapszervezetének vezetője elmondta: a céljuk nem más, mint hogy a kezdeményezés hatására változzanak a két kórképpel kapcsolatos kedvezőtlen statisztikai eredmények.

A séta 11 órakor indul a megyei könyvtár elől Archív fotó: H. Cs.

– Két országos kezdeményezéshez csatlakozunk: az első egy mellrák elleni motoros figyelemfelkeltés lesz szeptember 28-án, szombaton. Ennek keretében az ország különböző alapszervezetei az Országos Onkológiai Intézetbe viszik majd az alapszervezetek üzeneteit, amelyeket a program fővédnöke, prof. dr. Polgár Csaba, az intézet megbízott főigazgató főorvosa vesz majd át tőlük. A megyei motorosok a Balassi Bálint Megyei Könyvtár épületétől indulnak rendőri felvezetéssel, hogy átadják üzenetünket, amely úgy hangzik: időben lépj és tovább élsz – rendszeres önvizsgálattal, szűrővizsgálatokkal és felelősségteljes, egészségtudatos életmóddal. A köszöntők elhangzása után az ország minden területéről érkezett motorosok a Hősök terére vonulnak, ahol közös fotó készül majd róluk. Másnap részt veszünk a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott szakmai fórumon, majd az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület által szervezett program keretében végigsétálunk a kivilágított Lánchídon – mondta a helyi alapszervezet vezetője.

Hangsúlyozta: a megyében ismét az Egy nap a nőkért program lesz a kiemelt rendezvényük október 4-én, pénteken.

– Immár hatodik éve, hogy nemcsak a mellrák, hanem a méhnyakrák elleni harc fontosságára is felhívjuk a figyelmet az esemény keretében. A figyelemfelkeltő séta 11 órakor indul a megyei könyvtár elől a Főtérre. Ott elhangzik a nap üzenete, majd kézzel írt levélkéinket egyetlen léggömbbel felengedjük a szelek szárnyára. Ezután a József Attila Központ Színháztermében szakmai konferenciát tartunk, amelynek kiemelt részeként kerekasztal-beszélgetést tartunk. Ezt idén egy végzős gimnazista vezeti majd, mivel a középiskolás korosztályt is szeretnénk megszólítani, hiszen az utóbbi időben ezek a kórképek egyre több fiatalt érintenek. Szombaton Mert minden lépés számít szlogennel rózsaszínben teszünk meg egy hat kilométeres vezetett túrát a nők egészségéért, hiszen tudjuk, hogy az egészséges élet egyik alapköve a rendszeres mozgás – emelte ki Kreicsi Mária. Hozzátette: a túra lebonyolításában a Szabadidős Sportklub nyújt számukra segítséget.

A legbátrabb város szintén csatlakozik

Az emlőrák és a méhnyakrák megelőzése kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a daganatos megbetegedéseknek ez a két fajtája érinti a leggyakrabban a nőket. Balassagyarmat városa először idén csatlakozik az Egy nap a nőkért programsorozathoz. Kreicsi Mária elmondta: a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Szent Györgyi-Albert Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részéről merült fel az ötlet, hogy kapcsolódnak a programjaikhoz október 8-án.

– A figyelemfelhívó séta az iskola épületétől indul 13 órakor a Vármegyeháza előtti Civitas Fortissima térre, ahol a Medvácz Lajos polgármester, a rendezvény védnöke köszönti a megjelenteket. Ezt követően az eseményre kilátogatók szakmai és kulturális programokon vehetnek részt a megyeháza dísztermében – tudatta Kreicsi Mária.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában