Kiütötték a Slovant

2 órája

Az év védése is kevés volt a City ellen (videó)

Négy gólt kapott, mégis pozitív szempontból került a középpontba a Slovan Bratislava kapusa, Takács Dominik. A huszonöt éves hálóőr Ilkay Gündogan ziccerénél mutatott be óriási bravúrt, amelyet a Bajnokok Ligája hivatalos X-oldala is kiemelt. A Manchester City pozsonyi sikerét azonban így sem fenyegette veszély, a szlovákok edzője szerint az angol együttes a világ legjobb csapata.

MW

A Slovan Bratislava 71-es kapusa, Takács Dominik (balra) blokkolja a labdát a Manchester City angol középpályása, a 87-es James McAtee (középen) elől az SK Slovan Bratislava és a Manchester City UEFA Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzésén Pozsonyban, Szlovákiában 2024. október 1-jén

Forrás: AFP

Fotó: JOE KLAMAR

Óriási fölényben futballozott a tavalyi BL-győztes Manchester City, amely a Slovan Bratislava kiváló hangulatú otthonából távozott négygólos sikerrel. Egymás után a 25. BL-meccsén maradt veretlen a Manchester City, amely ezzel beállította a Manchester United abszolút rekordját a sorozatban – írta meg az Origo. A Slovan hazai pályán egyszer sem találta el a Manchester City kapuját, azaz semmi esélye nem volt egy esetleges bravúrpontra, de a kapuban Takács Dominik egy remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet.

A legnagyobb védés

Takács Dominik a felvidéki Galántán született, s a Spartak Trnava (Nagyszombat) kapusaként jutott el két Szlovák Kupa-győzelemig, valamint szlovák felnőttválogatott kerettagságig. A huszonöt éves Takács Dominik idén nyáron klubot váltott, Nagyszombatról Pozsonyba igazolt, s a Slovan kapusaként a Bajnokok Ligája főtábláján mutathatja meg magát, kedd este éppen a világ egyik legerősebb csapata, a Manchester City ellen állhatott a kapuba – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. 

A végeredmény 4–0 lett a Manchester City javára, ami első ránézésre nem túl hízelgő a vesztes csapat kapusára nézve. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az angol sztárcsapat 14 kísérlettel találta el Takács Dominik kapuját a végtelenül egyoldalú meccsen, már nem is olyan rossz a védési hatékonysága. Takács teljesítményére az UEFA is felfigyelt, az Ilkay Gündogan helyzeténél bemutatott bravúrja a játéknap két legnagyobb védése közé került be, s első ránézésre nyilvánvaló, hogy abból a kettőből is ez a nagyobb védés. A lefújás után a szlovákok edzője nem győzte dicsérni Pep Guardiola együttesét.

A csoda elmaradt

Vladimír Weiss szerint csak a csoda segíthetett volna az angolok ellen.

– A legjobb csapat ellen játszottunk, amelyet valaha láttam. Semmi mást nem várhattunk. Számomra a City a világ legjobb csapata a játékminőséget és a pozíciós játékot tekintve. Minden edző bízik a csodában, de a City minősége olyan, amilyen – nyilatkozta a Slovan Bratislava edzője, s a meccs utáni szavai is árulkodnak arról, mekkora a különbség a két klub között. A Slovan nem is ettől a meccstől remélt pontot a Bajnokok Ligája alapszakaszában, az első fordulóbeli, Celtic elleni 5–1-es zakó sokkal fájóbb lehet a pozsonyiaknak. A keddi meccs legjobbja Phil Foden lett, aki gólja mellett a hajrában gólpasszt is kiosztott, amelyet szintén kiemelésre érdemesnek tartott az UEFA.

– Megtaláltuk a rést középen, nagyon boldogok vagyunk. Jó, hogy korán vezetést szereztünk, és örülök, hogy én is betaláltam – mondta Foden, aki a 15. percben már a City második gólját szerezte. Előtte Gündogan, majd a második félidőben Erling Haaland, és végül Foden passzából a 21 éves James McAtee is betalált Takács Dominik kapujába.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 2. forduló, keddi eredmények

Borussia Dortmund–Celtic 7–1

Barcelona–Young Boys 5–0

Slovan Bratislava–Manchester City 0–4

Internazionale–Crvena zvezda 4–0

Bayer Leverkusen–AC Milan 1–0

Arsenal–PSG 2–0

Salzburg–Brest 0–4

Stuttgart–Sparta Praha 1–1

PSV Eindhoven–Sporting 1–1

 

Meddig jutnak Szoboszlaiék?

A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. 
BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!