Kiállítás

2 órája

Önarcképként is tekinthetünk a tarjáni múzeum új tárlatára

Csongrády Béla

Mérföldkő: megnyílt a salgótarjáni múzeum új állandó kiállítása

Fotó: Hüvösi Csaba

Szeptember 27-én új állandó kiállítás nyílt a Dornyay Béla Múzeum egyik emeleti nagytermében A nógrádi emberek az évszázadok sodrásában – A salgótarjáni iparvidék története címmel. Önarckép is ez és már ebből is – hát még a látnivalókból – kiderül, hogy rólunk, felmenőinkről, a jelenünket megalapozó erőfeszítésekről, eredményekről – s bizony kudarcokról is – szól a bemutató. 

A múzeumok gyakorlatában egymást váltják a látnivalók. amelyek mindegyike vagy tanulságul szolgál, új ismeretekkel gazdagítja, vagy – főként a művészeti tárlatok esetében – esztétikai élményekben részesíti a látogatókat. Nincs ez másként a Dornyayban sem, ez a kiállítás azonban „primus inter pares” – azaz „első az egyenlők között” – alapon különbözik az eddig látottaktól. Egyrészt azért mert rendkívül gazdagon illusztrálva mutatja be az általunk is formált távolabbi és közelebbi múltat, a létrehozott tárgyi és szellemi értékeket, a természeti, társadalmi és gazdasági körülményeket és az azokból fakadó helyi sajátosságokat. Másrészt azért, mert mindezt rendkívül látványosan, ötletesen valósítja meg. Hosszú ideig és sokan dolgoztak azért, hogy ilyen legyen egy 21. század eleji történelmi indíttatású bemutató. Ezért lenne méltánytalan bárkit is név szerint kiemelni a kiállítást megvalósítók sorából. Néhány elnevezés – például A szent természet, Hazánk kis Californiája, Az ötvenes évek szorításában s főként a Betonfalak harmóniája – azonban igenis említést érdemel. 

Annál is inkább, mert e hívó szavak főleg ránk, itt élőkre vonatkoznak: arra ösztönöznek, hogy nézzük meg minél többen önarcképünket és rajtunk a sor, hogy büszkén mutassuk meg vendégeinknek, az ideérkezőknek is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában