2024.09.11. 09:38
Lopni járt a kórházba a mátraverebélyi férfi
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság többrendbeli lopás és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 39 éves férfi ellen.
Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője portálunkkkal közölte, hogy a mátraverebélyi férfi időszakosan megjelent a balassagyarmati egészségügyi intézményben orvosi ellátásra, de látogatásai során sosem indult haza üres kézzel.
– Augusztus 23-án is kórházi kezelésen vett részt, utána viszont ellopta az egyik osztály szobájából egy fekvőbeteg táskáját a benne lévő háromezer forinttal és bankkártyával. A női táskát és a személyes iratokat az egészségügyi intézmény egyik mosdójában hagyta. A plasztikkártyával még aznap egy helyi üzletben vásárolt, így további 13 ezer forint kárt okozott a sértettnek – tette hozzá.
Elfogták a kórházi szarkát
Buda Gábor ismertette: a biztonsági kamerák felvétele alapján munkatársaink azonosították a hatóság előtt már más bűncselekmények miatt ismert elkövetőt, akit a balassagyarmati nyomozók a következő kórházi látogatásakor, szeptember 9-én fogtak el, majd előállították a rendőrkapitányságra. A 39 éves mátraverebélyi férfi kihallgatásán két korábbi – egy júniusi és egy júliusi – kórházi lopást is beismert, akkor több százezer forintot zsákmányolt, valamint bankkártyákat, amelyekkel szintén vásárolt.