Nógrád kincsei

3 órája

Nyuszi úr folytatja a Nógrád vármegyei kalandozást

Körbejárta már szinte az egész világot, most ismét Nógrád megyében kalandozik. Nyuszi úr kedvenc elfoglaltsága az utazás.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, Nyuszi úr Nógrádban járt. Az Instagram-on ismertté vált állatfigura kedvel utazni és fotókat készíteni magáról. Olaszországban gondolázott a szűk vízi utakon, Franciaországban templomokat fedezett fel, de járt botanikus kertben is. Nógrádban már felfedezte Salgótarjánt, Szécsényt és Mihálygergét is, most pedig Mohorára is ellátogatott

Nyuszi úr Mohorára érkezett
Nyuszi úr Mohorára érkezett (alul látható Nyuszi úr)
Forrás: Instagram

Nyuszi úr megtekintette az emlékházat

Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színművész emlékét őrzi Mohorán az emlékház. A művésznő tiszteletére ebben az évben több esemény is megrendezésre került, ahol a látogatók megcsodálhatták a kiállított relikviákat. Az emlékházban minden évben színpadra lépnek a Nemzetközi Muzsikustábor tábor növendékei és tanárai Tolnay Klári emléke előtt tisztelegve. 

Nyuszi úr a Tolnay Klári Emlékház előtt
Nyuszi úr a Tolnay Klári Emlékház előtt
Forrás: Instagram

Nyuszi urat szemmel láthatólag magával ragadták a Palócföldi élmények. Vajon folytatja még Nógrád megyében a kalndozást? Ha szeretnéd megnézni utazásának többi képét az Instagram oldalán meg tudod nézni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában