Képzőművészet

2 órája

Döntöttek: művészfalu címet kapott Cered!

Mint 1996 óta minden évben, így az idei nyáron is megrendezték az Art Colony Cered nevű, azaz a magyar-szlovák határ menti, szép természeti környezetű, néphagyományokban gazdag nógrádi településhez kötődő alkotótábort, amely keretében ezúttal is értelemszerűen főként festő-, grafikus- és szobrászművészek, elméleti szakemberek gyűltek össze nyolc ország képviseletében. Cered művészfalu lett!

Csongrády Béla

A mintegy harminc művész itt tartózkodása során egy úgynevezett Art Piknik keretében már találkozott a közönséggel, a minap azonban egy közös kiállítás keretében a júliusban és augusztusban e helyütt készült műveikkel is megismertette az érdeklődőket a művészfalu kiállítóterében.

Művészfalu címet használhat Cered
Művészfalu címet használhat Cered. Fürjesi Csaba beszéde egy korábbi kiállításmegnyitón
Fotó: Vendel Lajos archív / Forrás: Nool.hu

A község nevével a három évtized során szervesen összeforrott művésztelepről szóló írásainkban soha nem kerültük meg – ezúttal sem tesszük – a három alapító művész – Fürjesi Csaba, Kun Cecília és Sánta László – nevének megemlítését. Annál is inkább, mert a már régen Ausztriában, Salzburg környékén élő, sok elismeréssel – köztük Madách-díjjal – kitüntetett Fürjesi Csaba mindmáig rendkívüli szorgalommal és hozzáértéssel szervezi, s a maga módján – széles körű kapcsolatai és az Ars Longa Művészeti Egyesület révén – fejleszti az alkotómunka feltételeit. 

Törekvéseit mi sem fémjelzi jobban, mint az a tény, hogy a 2022-ben megkapott s tavaly – a Tarna 91’ Kft. támogatásával is – felavatott, Csák András helyi plébános által felszentelt egykori termelőszövetkezeti központ irodaépületének emeleti helyiségeit főleg grafikai műhelyként, kiállítóhelyként működtethetik. 

A Galéria 23’ nevű intézmény modern felszereltségére jellemző, hogy egy Európában is ritka présgéppel rendelkezik, amellyel rendkívüli – 2,5x1,5 méter – méretű sokszorosított grafikák is létrehozhatók.

Fontosak a jó kapcsolatok az élet minden területén

A Ceredi Nemzetközi Művésztelep egyik további jellemzője, hogy minden évben meghirdetnek egy irányadó koncepciót, ha úgy tetszik jelszót, amelyhez a művészek – a műfajok lehetőségeit figyelembe véve – igyekeznek alkalmazkodni. Az idén ez a mottó a wunderkammer, azaz a csodakamra volt. Nem véletlenül lett ez a címe a közelmúltban – Kéri István moderátorságával – megnyílt kiállításnak is, amelyen egyaránt láthatók grafikák, szobrok, fotók, videomunkák, installációk. A megnyitóünnepségen elsőként a Ceredi Asszonykórus lépett fel. Az együttessel régóta jó kapcsolatokat ápol a művésztelep. Kreicsi Bálint Salgótarján új polgármestere köszöntőjében sikertörténetnek nevezte a ceredi három évtizedet. Kijelentését azzal indokolta, hogy a művésztelep megtalálta saját identitását. A vármegyeszékhely régóta támogatja a művésztelepet és a jövőben is támogatni kívánja. Annál is inkább, mert a városnak fontosak a járási településekkel kialakult, kialakított jó kapcsolatok.

Fürjesi Csaba szakmai összefoglalójában elmondta, hogy februárban Lengyelországban Wroclawban a Neon Galériában mutatkoztak be, májusban pedig a budapesti Lengyel Intézetben tartottak sajtó- és szakmai napot. Szeptemberben a ceredi művésztelep a szlovákiai Terebesben, az egykori Andrássy-kastély területén, a Koniaren Galériában tette le a névjegyét. A cerediek ebben az évben több együttműködési megállapodást is kötöttek. Többek között az ausztriai Neumark Művészfaluval és Wroclawi Eugenius Geppert Művészeti Akadémiával. A Galéria 23-ban most megnyílt kiállítás sorozatban immár a negyedik jelentős nemzetközi tárlat ؘ – emelte ki Fürjesi Csaba – s ez is azt bizonyítja, hogy az Art Colony Cered beágyazódott a kortárs nemzetközi körforgásba. 

Művészfalu címmel is büszkélkedhet már a festői település

Ezt igazolandó említette meg, hogy a művek többségéről elmondható: a letisztult képi megjelenés mellett velős, sommás mondandóval is rendelkezik, ami nem tekinthető általánosnak a jelenlegi kortárs kiállítások esetében. A művésztelep vezetője – érthető örömmel – szólt arról is. hogy székhelyük települési önkormányzata testületi ülésen döntött arról, hogy a községet a jövőben megilleti a Cered Művészfalu elnevezés. 

Rendszeres vendége és aktív közreműködője a ceredi művésztelepnek dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Karának dékánja, aki ezúttal is vállalta a megnyitó személyiség szerepét. 

Az eddigi tematikus tárlatok sorából kiemelkedőnek nevezte az ideit, amelyet a műalkotások sok változata és magas művészi minősége igazol. A kiállított műtárgyak nemcsak a helyszínekre utalnak, hanem együttesen idézik meg a wunderkammerek eredeti hangulatát, jelenlétét.

 A szakember azt hangsúlyozta, hogy meglehetősen egyedi eset, hogy egy nemzetközi alkotói közösség így alkalmazkodik a meghirdetett célkitűzéshez.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában