Nem létező darabot állított színpadra a salgótarjáni Zenthe (fotók)

Ezek után természetesnek tűnt, hogy az első olvasópróba szövegkönyv nélkül zajlott. Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia dramaturg csak annyit mondtak el az összegyűlt stáb tagjainak, hogy várják javaslataikat, ötleteiket ahhoz, hogy mi kerüljön be egy olyan előadásba, amely egy kisvárosi hotelben zajlik. Egy olyan erdőközepi szállodában, amelynek már régóta egyetlen vendége van. Nem csoda, hogy a mindennap pontos időben szolgálatra jelentkező személyzet egyre inkább kedvét veszti a kötelezően előírt formaságok teljesítése közben s, ha tud, megpróbál így vagy úgy vigasztalódni. Kivételt az igazgatónő képezi, aki hisz abban, hogy változni fog a helyzet. Ezért üdvözöl mámorosan minden alkalmi betérőt – köztük vadásztársasági tagokat, orosz milliomosnőt, innen elszármazott szupersztárt –, s kezdeményez különböző programokat, amelyek minimum egy éjszakára marasztalnak néhány embert. Azonban az akciók mindegyike így vagy úgy kudarcba, de legalábbis nevetséges, sőt tragikomikus szituációkba torkollik. 

A fenti laza cselekménysor próbáról próbára gazdagodott újabb és újabb improvizációkkal, azt bizonyítván, hogy a szereplők megértették a kérés lényegét, és kivétel nélkül izgalmas kihívásnak tekintették a számukra adódott lehetőséget. A nézők is – különösen, akik vonzódnak az abszurd, szatirikus, jó ötletektől hemzsegő játékhoz – vették a lapot, és mint a fogadtatás jelezte, alapvetően jól szórakoztak a látottakon, hallottakon. Az utóbbiakat azért kell külön is hangsúlyozni, mert az élményeket, az úgynevezett tetszésindexet a jeleneteket összefűző jól megválasztott és színvonalasan előadott könnyű és komolyzenei produkciók csak fokozták. Nem véletlenül neveztetett a darab műfajának a zenés jelenetek egy hotelből megnevezés. A két, úgymond zenefelelős Hunyadi Máté és Bencsik Levente, zongorán az utóbbi játszik. 

Minthogy a kérdések sora tudatosan – például az, hogy honnan hová vezeti a szemet, merre mutat a szépnek titulált panoráma – megválaszolatlan marad, ezért a nevetésbe akár keserűség is vegyülhet. Különösen, ha a kihalt hotelben bárki felfedezni véli az egykor szebb napokat látott salgótarjáni Karancs Szállót, vagy amikor megemlíttetik az új autópálya, amely nem hozza, hanem viszi a munkaerőt, köztük a fiatalokat. De a helyszíntől függetlenül is felmerülhet az ezen írás címében feltett, a rendezőre jellemző általánosítható, e helyütt szimbolikus kérdés. Annál is inkább, mert Tarnóczi Jakabnak minden bizonnyal ezúttal is az elgondolkodtatás volt az igazi célja. Még akkor is, ha főként hangulatilag érzékeltette, hogy valamennyien csetlő-botló, örömeinkben és bánatainkban egyaránt esendő emberek vagyunk. A nagy létszámú, a társulat tapasztaltabb és fiatalabb tagjait felvonultató színészek sorából – mintegy inter primus, azaz első az egyenlők között alapon – ezúttal is a hoteligazgatót alakító a Jászai Mari-díjas Bozó Andrea emelhető ki. Az összhatás szempontjából fontos szerepet tölt be a díszlettervező Kálmán Eszter és a jelmeztervező László Dávid is. 

Visszatekintés az elmúlt tíz évre – Az ünnepi hangulatú előadás előtt Simon Lajos, a teátrum igazgatója szólt a közönséghez. Elmondta, hogy az éppen tíz esztendeje indult történetük során a Zenthe-színház 59 bemutatót tartott, s 1200 előadáson állt a közönség elé. 130 települést látogattak meg, s összesen mintegy 400 ezer néző láthatta a produkcióikat. A színházvezető köszönetet mondott a helyi önkormányzatnak, az állami szerveknek, a támogatóknak és nem utolsó sorban családjának, feleségének, hogy részt vehetett ebben a sikeres folyamatban.