Munkaerőpiac

1 órája

Milliárdokkal segítik a hátrányos helyzetűek elhelyezkedését Nógrád-szerte

A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése a célja annak a programnak, melynek nyitórendezvényét szerdán tartották Salgótarjánban, a vármegyeházán. A hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatását támogató projekt szűkebb hazánkban 3 milliárd 40 millió forintos uniós forrásból valósul meg.

Gulyás Edina

Harminc év feletti, munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő program nyitókonferenciáját rendezte meg szerdán a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya. A célok megvalósulását hazánk költségvetésének társfinanszírozásával, uniós forrás biztosítja. 

hátrányos helyzetűek elhelyezkedése
Dr. Kalocsai Péter főigazgató beszámolt a hátrányos helyzetűek elhelyezkedését segítő projektről
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Uniós forrás segíti a hátrányos helyzetűek elhelyezkedését

– A most induló program nehéz kihívások elé állítja az abban dolgozó szakembereket. Nógrád ugyanis nincs könnyű helyzetben munkaerőpiaci szempontból – fogalmazott a nyitórendezvényen dr. Kalocsai Péter, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója. 

– Mint minden vármegyének, szűkebb térségünknek is megvannak a saját problémái ezen a területen. Mivel Nógrád a központi agglomeráció peremén helyezkedik el, sajnos annak előnyös hatásai kevésbé érezhetők, a hátrányok azonban annál inkább.

Mint mondta, a főváros elszívja a magasan képzett, dinamikus, innovatív munkaerőt, így az alacsony képzettségű, nem mobilizálható, hátrányos helyzetű munkavállalók maradnak a régióban. A most induló program éppen ez utóbbi csoportot célozza, azt vállalva, hogy segíti munkába állásukat. Országosan 78,4 milliárd, Nógrádban kicsivel több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre. 

– Az alacsony képzettségűeknek van a legkisebb mozgástere a munkaerőpiacon. A leginkább veszélyeztetett célcsoport elérése nem lesz könnyű feladat, éppen ez ad értelmet a projektnek – fogalmazott a főigazgató. 

Kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetűekre

Tamási Ildikó, a kormányhivatal foglalkoztatási szakterületének főosztály-vezetője a program ismertetése során elmondta: a cél több mint 1400, 30 és 64 év közötti álláskereső munkaerőpiacon való tartós elhelyezkedése.

 Kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetűekre, akik legalább egy éve folyamatosan álláskeresők, 50 éven felüliek, alacsony iskolai végzettségűek, vidéken élők, romák, vagy megváltozott munkaképességűek. 

Tamási Ildikó, a kormányhivatal foglalkoztatási szakterületének főosztály-vezetője számolt be a részletekről
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

– Ezek a személyek jellemzően nincsenek a kollégák látóterében, éppen ezért nehéz megszólítani őket. A hatékonyabb kommunikáció érdekében partnerségeket építünk, jelenleg 17 szervezettel működünk együtt – ismertette Tamási Ildikó, aki arról is beszámolt, hogy egyebek mellett bér-, lakhatási- és utazási támogatással, képzéshez nyújtható álláskeresést ösztönző juttatással igyekeznek javítani a célcsoportba tartozók munkaerőpiaci helyzetét. Mindezek mellett megerősített tanácsadói hálózatot működtetnek, lehetőség lesz csoportos és egyéni konzultációkra a jobb eredmények érdekében. 

Vállalkozások, felzárkózó települések is témát adtak

A konferencián Sándor Ildikó, a Mátra Trend Bt. ügyvezetője az uniós programok foglalkoztatást segítő és vállalkozásokat élénkítő szerepéről tájékoztatta a megjelenteket. Berki Judit, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Modellprogramjainak Heves-Nógrád területi régióvezetője pedig a szeretetszolgálat Felzárkózó települések programjában a 30 év feletti inaktívak elérésének és munkaerőpiaci visszavezetésének módszereiről beszélt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában