Versenytánc

1 órája

Tánctörténelmet írtak Horvátországban a salgótarjáni fiatalok

A Mona Deja-Vu Tánciskola növendékei 24 koreográfiával összesen 11 világbajnoki címet szereztek a minap a horvátországi Novalján, az Internacional Dance Open összes reakciótánc világbajnokságon. A fiatal táncosok mindent beleadtak.

Nool.hu

Sok kupát hoztak haza a táncosok

Forrás: Facebook

A klub közösségi oldalán közzétett beszámoló szerint a világbajnokságra a ritmuscsapatok országos táncverseny-sorozatán kvalifikálták magukat a táncosok. 

Az öt nap alatt két tucatszor táncoltak
Az öt nap alatt két tucatszor táncoltak
Forrás: Facebook

Helytálltak a táncosok

„Óriási büszkeséggel térünk haza a világbajnokságról. Nagyon erős mezőny gyűlt össze, de a lányaink helytálltak, sőt, világbajnoki címeket hoztak haza, nem is keveset. Még igazán fel sem fogtuk. A lányok odatették magukat és minden tudásukat beleadva versenyeztek. Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. Tizenegy világbajnoki címmel azt hiszem, nem túlzok, ha azt írom, hogy tánctörténelmet írtunk Salgótarján, de Fülek táncos életében is” – fogalmazott a bejegyezésben Szabó Mona, a tánciskola vezetője.

A csapat minden táncosa szerepelt az „Éhezők viadala” színházi tánc kategóriában is, ami szintén győzni tudott, így mindenki bezsebelhetett még egy világbajnoki címet.

A világbajnokok: Tóth Lara (Jazz tánc és karakter tánc szóló kategória, Jégvarázs Balett Bébi duo, és színházi formáció). Titton Katalin (karakter tánc és formáció). Kálmán Zelma Sára (jazz tánc és formáció). Betes Mona (karakter tánc, csapat és formáció). Sütő Jana és Holecz Hanna (Wednesday duo színházi tánc és formáció). Benedek Emese (Jégvarázs Balett Bébi duo és formáció). I love rock – Bumpy ride Trió dance (Rozmán Száva, Szomszéd Anikó, Békés Melani). Jézus élete – csapat színházi tánc (Betes Mona, Holló Fruzsina, Sütő Jana, Holecz Hanna, Titton Katalin, Gergely Brigitta). Éhezők viadala – színházi tánc (a csapat minden tagja). Bollywood dance formáció – street jazz-fusion kategória (Holló Fruzsina, Sütő Jana, Holecz Hanna, Kovács Indira, Drenko Emese, Titton Katalin, Gergely Brigitta). 

További helyezések: 2. Gergely Brigitta (szóló hastánc). 3. Juhász Jessica (karakter tánc szóló). 3. Azahriah dance mix (Józsa Regina, Holló Regina, Nagy Lea, Szomszéd Anikó, Rozmán Száva, Kálmán Zelma Sára, Békés Melani, Juhász Jessica, Oláh Ájszel). 4. Rozmán Száva (2 szólóval). 4. Holló Fruzsina (jazz tánc szóló). 4. Gergely Brigitta (jazz tánc szóló). 4. Drenko Emese (karakter tánc szóló). 5. Sütő Jana (karakter tánc szóló). 5. Kovács Indira (karakter tánc szóló). 6. Szomszéd Anikó (show dance szóló). 9. Holecz Hanna (lírai tánc szóló). 10. Holló Fruzsina (modern tánc szóló).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában