Kitüntetés

3 órája

Díszpolgári címet kapott a nagyoroszi vadász

Nagyoroszi önkormányzata évek óta elismeri azokat a személyeket, akik a közösségért kiemelkedő munkát végeznek. A Nagyoroszi Község Díszpolgára kitüntető címet nemrégiben Walter Károly erdész-vadász vehette át.

Lukács Zsófia

A Nagyoroszi Pálfalvi Nándor Művelődési Ház és Könyvtár színházterme adott otthont a díszpolgári cím ünnepélyes átadójának.  – A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a beadványt, amely szerint Walter Károly részére a Nagyoroszi Község Díszpolgára elismerő címet adományozza – mondta Babicska Károly polgármester, majd Cegléd Józsefet, a kitüntés javaslattevőjét idézte.

díszpolgár
Walter Károlyt (jobbra) választották díszpolgárnak Nagyorosziban, Babicska Károly adta át a díjat 
Forrás: Beküldött

Kiérdemelte a díszpolgári címet

„A 80-as években munkatársak lettünk. Én a fűrészüzem élén, ő pedig közvetlen felettesem, később mentorom lett. Általa egy embercentrikus, nagy-nagy empátiával bíró vezetőt ismerhettem meg, aki képes volt a „legrázósabb” belső munkahelyi problémák békés megoldására. Innen ered az a gondolatom, hogy Walter Károly a béke embere. Egy példaadó személyiség, akinek nevét, teljesítményét érdemesítem arra, hogy ama bizonyos nagykönyvben megörökíttessék” – olvasta Babicska Károly. Kiemelte, hogy Walter Károly az idén töltötte be a 75. életévét, melyhez szintén szívből gratulált és jó egészséget kívánt a lakosság nevében is.

A méltatásban elhangzott, hogy Walter Károly 1949. május 22-én született a dunántúli Felcsúton, egy háromgyerekes család középső tagjaként. Édesapja erdész, édesanyja a 40-es és 50-es évek gyakorlata szerint egész életében háztartásbeli volt. Általános iskola nyolc osztályát nyolc különböző faluban és számára nyolcszor változó osztályközösségekben végezte. Ezek a helyiségek többnyire dunántúliak voltak. Alapiskolájának utolsó évét Nagyorosziban töltötte. 

Gyermekévei idején, korosztályától eltérően, kedvelte az egyedüllétet és számára magától értetődő volt, hogy az erdőkben magányosan kóboroljon. 1963 óta állandó lakója településünknek. Szakképesítése szülői hagyomány folytatásaként, erdész-vadász. 

Végbizonyítványát jó eredménnyel 1967-ben kapta kézhez az ásotthalmi szakképző intézetben. Hazakerülve munkahelye a Börzsöny Állami Erdőgazdaság lett, ahol beosztott erdészként tevékenykedett. 1969-ben kötött házasságot Kovács Ágnessel, 1970-ben megszületett Ágnes lányuk, majd a következő évben Róbert nevű fiú gyermekük.

Fűrészüzemet hozott létre

Mint kiderült: 1970. januárjától a Nagyoroszi „Egyetértés” Mgtsz erdészeti vezetője lett, ami később ágazati szintre emelkedett, lévén, hogy a termelőszövetkezetben a legelső melléküzemágat maga hozta létre – egy fűrészüzemet. 

Ez számos embernek, köztük nagyon sok szakképzetlen, középkorú hölgynek jelentett megélhetést. E tisztét 1987-ig látta el, amikor is a vezetőség gazdasági irányváltása és személyes konfliktusok miatt, megvált ebbéli állásától és egyéni vállalkozó lett.

Erdészeti és fafeldolgozói sikereit számos magas rangú elismerés bizonyítja. Életének sajátos vonása, hogy mindig vonzódott a közösségi élethez. Ennek alapoka már gyermekkorában észrevehető. Középiskoláját végezvén is ilyen feladatokat látott el. Helyben, fiatalon a község KISZ-titkára lett, mi több; a legendás Rakonczai Tóni bácsi-féle színjátszócsoport nélkülözhetetlen tagjává vált. Karcsi bácsi nélkülözhetetlensége miatt ugyan minden előadáson „fellépett”, ám sosem volt látható, mert a színpadi súgó sok figyelmet igénylő szerepkörét valósította meg. 

Többször elismerték már a munkáját

Egy veleszületett rendellenesség miatt katona nem lehetett, ám miután azon a véleményen volt, hogy „férfiember fegyveres szolgálat nélkül nem lehet”, ezért a Munkásőrség tagja lett. Később – némi „szelíd” nyomásra – tagja lett az MSZMP pártszervezetének. Ezeken felül dolgozott a már nem létező Hazafias Népfront szervezetében, illetve 1990 óta látta és látja el mindmáig a helyi Választási Bizottság elnöki tisztségét. Magánvállalkozói tevékenysége mellett egy vadásztársaság elnöke is lehetett, ahol ugyancsak komoly sikereket tudhat magáénak. Utóbbinak tudható be, hogy kiváló vadgazdálkodási tevékenységéért ismét mérvadó kitüntetésben részesült. 2007-ben ment nyugdíjba történt.

Állta az ütéseket

Visszagondolva, Karcsi bácsi azt mondta, hogy önmagáról kialakult véleménye szerint mindig állta az ütéseket, amik sohasem hátráltatták, inkább megerősítették őt. Emellett vallja, hogy sosem szeretett politizálni, csupán a beosztása kényszerítette arra, hogy részt vállaljon benne. Munkáját számtalan kitüntetéssel is díjazták pályafutása során.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában