2024.08.04. 17:25
Mulatási: hatalmas bulit csapott Jolly az etesi falunapon (fotók, videó)
A borongós idő sem tudta elvenni a helyiek, illetve a környékbeliek kedvét attól, hogy egy hatalmasat bulizzanak a magyar mulatós zene koronázatlan királyával, azaz Jollyval. Több százan érkeztek az apró falu művelődési házának az udvarára szombaton, hogy egy kiváló délutánt töltsenek el együtt.
A rendezvény a délelőtti órákban főzőversennyel vette kezdetét, amelyen legfőképp a helyi baráti társaságok mérettették meg magukat, és készítettek finomabbnál finomabb fogásokat. Az eredményhirdetést követően Matúz Gábor polgármester ünnepélyesen is megnyitotta a rendezvényt. Ezt követően pedig a hagyományokhoz hűen átadták az Etes Községért Közalapítvány Emlékplakettet is.
Ezt az elismerést idén Szűcsné Mátrai Éva vehette át, aki hosszú esztendők óta meghatározó szerepet tölt be a község életében. Rengeteg gyermeket vezetett már be a matematika rejtelmeibe is, hiszen 1976. szeptember 1-je óta tanít a helyi általános iskolában. 2000-től pedig egészen nyugdíjba vonulásáig igazgatóként is tevékenykedett az intézményben. Mai napig sem tudott elszakadni szeretett hivatásától, hiszen még most is tanítja a helyi gyermekeket.
Jolly (is) húzta a talpalávalót Etesen
Fotók: Vendel Lajos
Délután vette kezdetét a mulatási
Ezen megható pillanatok után pedig a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep. Elsőként a helyi tehetségek léptek színpadra, majd őket követte a Two Cross formáció, amelynek rapper énekese Károlyi Róbert, a Sztárban sztár leszek! egykori versenyzője.
A hangulatbombát azonban egyértelműen Jolly robbantotta fel. Szinte kivétel nélkül mindenki vele énekelte a legnagyobb mulatós slágereket, de többen még táncra is perdültek az egyórás koncert alatt. Ezt követően pedig éjszakába nyúlóan tartott az utcabál, amelyen Verebélyi Csaba szolgáltatta a talpalávalót.
Nool.hu videó
- Egykori madáchos diákok alkotásaiból nyílt látványos kiállítás Salgótarjánban (videó)
- Mindkét salgótarjáni csapat győzelemmel rajtolt a bajnokságban (fotók, videó)
- Pontosztozkodást hozott a Salgóbátony TK bemutatkozása (videó)
- Elismeréseket adtak át a Nógrád Vármegyei Vadász- és Horgásznapon (fotók)
- Honvédelmi táborok: számos izgalom várta a nógrádi diákokat (fotók, videó)