Elismerés

2024.08.24. 06:52

Miniszteri elismerés koronázza a balassagyarmati igazgatóhelyettes munkáját

Négy évtizedes pályafutása elismeréseként a szaktárca Kalóz Erikát, az NVSzC Szent-Györgyi Albert Technikum szakmai igazgatóhelyettesét Miniszteri Elismerő Oklevéllel jutalmazta nemzeti ünnepünk alkalmából.

Lukács Zsófia

A többdiplomás, s kórházi tapasztalattal is rendelkező Kalóz Erika szakmai igazgatóhelyettesként 2018-tól dolgozik a balassagyarmati technikumban, diákjait eredményesen készíti fel az egészségügyi versenyekre, 2024. március 20-án a II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Verseny országos döntőjén is az általa tanított diák szerezte meg az első helyet. Négy évtizedes pályafutása elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült augusztus 20-a alkalmából. A díjat személyesen egy központi ünnepség keretében szeptember 4-én veheti majd át.

miniszteri elismerés
Kalóz Erika miniszteri elismerést érdemelt munkájáért
Fotó: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool

Miniszteri elismeréssel köszönték meg az elhivatottságát 

– Korábbi munkahelyein is kimagasló szakmai munkát végzett, olyan kapcsolatrendszerrel rendelkezik az egészségügy terén, amely az egészségügy ágazattal működő Szent-Györgyiben megkönnyíti a munkát. A kerettantervek, iskolai óratervek, képzési kimeneti követelmények ismeretének birtokában jól szervezi a gyakorlati vizsgatevékenységet. Magas szintű szakmai tudása, nyitottsága az egészségügyi intézmények felé, probléma-megoldó készsége, empatikus magatartása segíti a tanulók ápolóhoz méltó viselkedésre nevelését. Munkája biztosítja az iskola és a duális partnerek közötti hatékony együttműködés hosszútávú fenntartását. Szakmai tapasztalatival, tanácsaival az iskola egészségügyi munkaközösség napi szinten segíti, kiváló együttműködési készsége, magas szintű szakmai tudása, pályaorientációs tevékenysége hozzájárul intézményünk egészségügy ágazatba jelentkező tanulóinak létszámbeli növekedéséhez – fogalmazott Baranyi Zoltán, a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatója.

Dolgozott kórházi betegágy mellett

Kalóz Erika a szakmai egészségügyi érettségi megszerzése után tanulmányait a Budapesti Egészségügyi Főiskolai Karon folytatta, ahol egészségügyi szakoktató főiskolai diplomát szerzett (1993). Ezt egyetemi végzettséggel fejelte meg, a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, mint egészségtan tanár (2004). Közoktatás vezetői pedagógus szakvizsgáját 2010-ben tett, mesterpedagógusi képesítését 2015-ben szerezte meg, amit kibővített tanfelügyeleti szakértői kompetenciák megszerzésével. Dolgozott kórházban a betegágy mellett, pedagógusként, oktatóként az elméleti tudását mindig kiegészítette a gyakorlatban megszerzett ismeretekkel. Nyitott személyiség, aki mind kollegáit, mind a rábízott gyermekeket, valamint a felnőttképzésben tanulni vágyó hallgatókat nagy lelkesedéssel, empátiával veszi körül, és adja át nekik ismereteit.

Hat éve tanít a technikumban

Kalóz Erika szakmai igazgatóhelyettes 2018-tól dolgozik az NVSZC Szent-Györgyi Albert Technikumban, Balassagyarmaton. Az intézmény igazgatója, Szrenka Anikó méltatásában kiemeli, hogy már belépésekor arra kérte, hogy a tudását ne csupán egészségügyi tantárgyat tanítóként kamatoztassa, hanem szakmai igazgatóhelyettesként is vállaljon feladatot. Szakoktatóként, egészségügyi tantárgyakat tanító oktatóként kiválóan végzi munkáját. 

Szakmai igazgatóhelyettesként nagy precizitással szervezi a vizsgákat, melyek gördülékenyen és magas szakmai színvonalon zajlanak a technikumukban. A Tempus Közalapítvány segítségével több ízben jutottak ki diákjai külföldi nyári szakmai gyakorlatra az Erasmus+ szakmai mobilitási program jóvoltából. Kalóz Erika az Erasmus program koordinátora, lelkes felkészítő- és kísérő tanára is egyben. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában