Boncmesterként kezdte a salgótarjáni kórház kitüntetett ápolója

Danyi Nándor, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház sebészeti osztályának ápolója Semmelweis-nap alkalmából vehette át az intézmény egyik legrangosabb kitüntetését. A Dr. Noskó Károly Emlékdíjat közel tíz éve alapította a Szent Lázár Megyei Kórház. A díjazott, elmondása szerint, rendhagyó módon került az egészségügyi pályára. 

– Sosem vonzott az egészségügy, nem készültem ápolónak. A szükség vitt erre a területre, ahol 1990-ben műtős segédként kezdtem tevékenykedni. Érdekelt az anatómia, ezért megismerkedtem a boncmesteri szakmával, amiben egy átmeneti, kétéves időszakban dolgoztam is. Azonban ehhez erős lélekre van szükség. Egy gyermek halála rendkívül mély nyomot hagy az emberben, ezért nem is akartam sokáig ezen a területen tevékenykedni. Szerettem volna segíteni az embereknek. Vonzott a „gyógyítás”, ezért elvégeztem az Egészségügyi Továbbképző Intézet természetgyógyász szakát, azon belül a mozgás-, masszázs-terapeutaként végeztem. 

– Az itt megszerzett tudásnak hasznát veszi munkája során?

– 13 éven keresztül dolgoztam természetgyógyászként a főállásom mellett, sok sikerélményben volt ez idő alatt részem. Hasznos tudásra tettem szert, melyet ápolóként is fel tudok használni. Ilyen az anatómiai és kommunikációs készség, melyet már 11 éve kamatoztatok a sebészeten. Az osztályon egy nagyon jól felkészült és összetartó csapat része lehetek. 

– Fontos ezen a területen a csapatmunka?

– Összetett a feladatunk, ami sokszor gyors, azonnali döntéseket igényel. Vannak olyan helyzetek, amiket egyénileg képtelenség megoldani, amihez több fej, és több kéz szükséges. Ez csapatmunka, az ápoló társaimmal mindig számíthatunk egymás segítségére. Ez elengedhetetlen, hiszen mindannyian emberek vagyunk, így hibázunk is. Ezért is fontos, hogy kontrollálni tudjuk egymás munkáját. 

– Önnel együtt örültek a kollégák a díjnak?

– Úgy gondolom, hogy ez a kitüntetés az egész sebészetnek szól. Ez egy jó osztály, kitűnő orvosokkal. Odafigyelnek a betegeikre, így sok a sikerélmény. A közvetlen kollégáim szakmailag felkészültek, sokan közülük már 20-30 éve ezen az osztályon dolgoznak. Hálás vagyok ezért a díjért, azonban számomra az az igazi elismerés, hogy a feletteseim megbíznak bennem és rám bíznak nagy szakmai tudást igénylő feladatokat. A Dr. Noskó Károly Emlékdíjat sokan megérdemelték volna a kórházon belül. Most én kaptam, igyekszem, hogy méltó legyek rá. 

– Tapasztalati szerint a betegek is elégedettek a sebészeti osztály munkájával?

– Jóval több a pozitív, mint a negatív visszajelzés, de betegként nehéz megítélni az itt folyó munkát, hiszen mindenkinek mások az igényei. Azonban nem lehet mindenkinek megfelelni. A megelőzés fontosságával többeknek tisztában kéne lenni. 

 Mindenki a saját életéért, egészségéért felelős. A munkám során az motivál, hogy megértessem a betegekkel: ők tehetik a legtöbbet gyógyulásukért. Nem azért végzem ezt a munkát, mert ez az életem. De ezt választottam, ez a feladatom, igyekszek minden műszak alatt a tőlem telhető maximumot nyújtani az osztályon ápolt betegeknek. 

– Műszak végén sikerül letenni a feladatok súlyát?

– Aki nem tudja ezt megtenni, az maga is megbetegszik. 

 Számomra nagyon fontos a családom, azt gondolom nekik is köszönhetem, hogy minden nap képes vagyok újult erővel elvégezni a feladataimat. Mindannyian az egészségügy mellett köteleztük el magunkat: a feleségem gyógyszertári szakasszisztens, a nagyobb lányom az onkológiai osztály sugárterápiás részlegén dolgozik, a kisebb még a Madách Imre Gimnáziumba jár, de őt is vonzza ez a terület, önként jár elsősegélynyújtó szakkörre. 

– Nehéz körülmények között nőtt fel, mire biztatná a hasonló helyzetben élőket?

– Roma származású vagyok, gyermekkorom egy részét a Pécskő utcai cigánydombon töltöttem, apai nagymamámmal. Én nem akartam azt az életet élni, amit ott sokan. Ez egész életem során motivált. Akinek vannak céljai és tesz is azokért, annak sok minden sikerülhet. Nem lehet a saját hibáinkért másokat okolni és a nehézségekre sem várhatjuk mástól a megoldást. Ebben az országban mindenkinek lehetősége van arra, hogyha akar, kilépjen a hátrányos helyzetéből.