Boldog születésnapot!

7 órája

Hetvenötödik születésnapját ünnepli az SBTC egykori vezetőedzője

Nagy László az Újpest játékosaként kilencszer volt magyar bajnok és ötször kupagyőztes, majd edzői karrierje során utoljára Salgótarjánban vállalt munkát, 2012 és 2013 között az SBTC vezetőedzője volt. Az olimpiai bajnok 75. születésnapját ünnepli október 21-én.

Nool.hu

A Puskás Intézet portálunkhoz eljuttatott közleményébe ismertette, hogy a születésnapját ünneplő Nagy László a Somogy vármegyei Buzsákon látta meg a napvilágot. Mint írták: pályafutását Fonyódon kezdte, s innen igazolt 1965-ben Újpestre. Az NB I-ben 1968. április 21-én mutatkozott be az Újpesti Dózsa–Vasas SC (3–0) bajnokin, melyen ő szerezte a második gólt a Megyeri úton. Néhány hónap múlva, 1968. november 20-án a nemzetközi színtéren is góllal debütált, az Újpesti Dózsa–Aris FC (9–1) Vásárvárosok Kupája-mérkőzésen (VVK) a 76. percben állította be a végeredményt.

születésnap
Nagy László 75. születésnapját ünnepli
Forrás: Puskás Intézet

Születésnapját ünnepli a bajnok

"Nagy László 1968-tól 1983-ig játszott Újpesten. Ezen időszak alatt számos sikerben volt része és igazi kedvenccé vált, összesen 13 alkalommal végzett a csapattal dobogón a bajnokságban, ebből kilencszer ünnepelhetett bajnoki címet. A magyar kupában ötször nyerte meg a serleget, az első kupadöntőjében, 1969. augusztus 20-án a Bp. Honvéd elleni 3–1-es győzelem során, a harmadik újpesti gól után, a 47. percben az ő neve került fel a Népstadion eredményjelzőjére." – tették hozzá.

A Puskás Intézet beszámolt róla, hogy Nagy László 1968-ban a mexikóvárosi olimpián aranyérmet nyert Magyarország futballcsapatával. A tornán a csoportban, az elődöntőben és a fináléban játszott. Az A-válogatottban két évvel később, 1970. október 7-én esett át a tűzkeresztségen, a Norvégia elleni oslói Európa-bajnoki selejtező, melyen Magyarország 3–1-re győzött, s a 23. percben Nagy László szerezte a második magyar gólt. 1980-ig 25 mérkőzésen lépett pályára a válogatottban és 7-szer volt eredményes. 

Salgótarjánban is edzősködött

"Visszavonulása után Újpesten pályaedzőként és utánpótlásedzőként kapott munkát, 1990-ben bajnok lett Varga István segítőjeként. Az NB I-es csapatot az 1996–1997-es idényben dirigálta, ekkor ezüstérmes volt az újpesti klub a bajnokságban. Nagy László ezen felül dolgozott edzőként Bicskén, a BKV Előrénél, Dunakesziben, Ercsiben, Felcsúton, Győrben, Kecskeméten, Marcaliban, Siófokon, Tökölön, volt az MTK pályaedzője, az utolsó edzői megbízatása a Salgótarjáni BTC-nél volt, majd 2013-ban befejezte edzői karrierjét." – emelte ki a Puskás Intézet.

Még több önéletrajzi adatot megtudhattok az olimpiai bajnok labdarúgóról az alábbi linken.

Nagy László névjegye

Született: 1949. október 21., Buzsák

Posztja: támadó

Válogatottság/gól: 25/7 (1970–1980)

Klubjai játékosként: Fonyód (1962–1965), Újpesti Dózsa (1965–1983), FC Locarno (svájci, 1983–1984)

Sikerei játékosként: olimpia bajnok (1968), U23-as Európa-bajnok (1974), VVK-döntős (1968–1969), BEK-elődöntős (1973–1974), 9-szeres magyar bajnok (1969, 1970 tavasz, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975, 1977–1978, 1978–1979), 3-szoros magyar bajnoki második (1968, 1976–1977, 1979–1980), magyar bajnoki bronzérmes (1975–1976), 5-szörös magyar kupa-győztes (1969, 1970, 1975, 1982, 1983)

Csapatai edzőként: Újpesti Dózsa pályaedzője (1986–1990), Erzsébeti SMTK (1990), Újpest tartalékcsapatának edzője (1990–1992), BKV Előre (1992–1994), Bicske (1994), MTK pályaedzője (1995–1996), Újpest FC (1996–1997), Dunakeszi (1997), Siófok FC (1997–1998), Kecskeméti TE (1999–2001), Marcali (2002), Ercsi Kinizsi (2003), Felcsút (2003–2005), Integrál-DAC (2006), Bicske (2007), Tököl KSK (2009–2012), Salgótarjáni BTC (2012–2013)

Kiemelkedő eredményei edzőként: magyar bajnoki ezüstérmes (1996–1997), NB II Nyugati csoportban ezüstérmes (1991–1992), NB II Nyugati csoportban bronzérmes (1992–1993), NB III Duna csoport bajnoka (2003–2004), NB II Nyugati (Hummel) csoport bajnoka (2004–2005), NB III Alföld csoport (2010–2011)


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában