Mátracserpuszta, a 100 éve alapított, de elnéptelenedett falu újra feltámad

A száz éve alapított Mátracserpuszta ma közigazgatásilag Mátranovákhoz tartozik. 1920-ban Bárnából 12 család 600 magyar kataszteri hold földet vásárolt az akkori tulajdonos, Roheim Ödön földbirtokos uradalmából. A települést 1951-ben csatolták Mátranovákhoz, előtte a Heves megyei Pétervásárához tartozott. A mátracserpusztai születésű, ma a Nógrád megyei Mátranovákon élő Oravecz Vilmos édesapjától hallotta a falu keletkezésének történetét, s ő maga is hosszú évekig élt a gyönyörű fekvésű településen.

Szekérkaravánnal érkeztek a telepesek

– Édesapám név szerint tudta, hogy kik jutottak akkor földterülethez Mátracserpusztán. Tőle hallottam, hogy Torják Ágoston vette a legtöbbet, 150 holdat művelt. Torják János, Kecskés István, Kovács Pál, Csörge András, Torják Pál, Oravecz Imre és Oravecz István fejenként 50–50 holdat vásárolt. Orosz Alajos, Orosz Kálmán, Orosz András és Susán Pál 25–25 holdon gazdálkodott – emlékezett Oravecz Vilmos, aki az egyik első telepes unokája. Elmondása szerint az említett 12 család száz éve, azaz 1921-ben költözött ki, pontosabban csak 11, mert egy később csatlakozott.

Ötvenkilenc ember érkezett akkor, ökrös szekereken vonultak be a területre. Oravecz Vilmos édesapja akkor, száz éve négyesztendős volt, de mindig emlegette, hogy olyan lehetett az a szekérkaraván, mint amikor ezer éve a honfoglaló magyarok bejöttek a Kárpát-medencébe. Mivel ekkor még nem volt fedél a fejük felett, így öt család a Cserpusztán található két kis uradalmi cselédházba költözött be, a juhhodályba kettő, a szarvasmarha-istállóba egy, a magtárba két család.

Összetartottak, segítették egymást

– Egy házaspár azonnal nekifogott a házépítésnek, aztán pár hét múlva a többi új földtulajdonos is hozzákezdett összeállítani a házát. Az építmények úgy nőttek ki a földből, mint eső után a gomba – idézte fel Oravecz Vilmos. Visszaemlékezése szerint először olyan rossz volt a föld, amit vásároltak, hogy nem is termett benne csak rozs, zab és burgonya, ezért nagyon nehéz volt a megélhetés a száz éve alapított faluban.

– Viszont ezek az emberek annyira összetartottak, hogy amikor megdördült az ég, akkor nem haza szaladtak, hanem favillát és gereblyét kaptak, és futottak ki a mezőre, hogy ne ázzon meg annak a szénája, aki még nem gyűjtötte össze, s így legyen mit enni az állatoknak – mondta az egykori lakó.

A puszta népe sok jószágot tartott, tehén, ló, birka, liba, kacsa, pulyka, gyöngytyúk, csirke, tyúk, nyúl minden háznál megtalálható volt. Az ott élők szorgalmának köszönhetően Mátracserpuszta az 1940-es évek elejére mintagazdasággá fejlődte ki magát. 1948-ban saját iskolát építettek, ami a cserpusztai gazdák adományából készült. Az iskolában egy tanterem és tanítói lakás üzemelt. Minden osztály együtt tanult itt, a legnagyobb létszám 22 gyerek volt. 1949-től szövetkezeti boltja és kocsmája is lett a falucskának, amit Sótér Béla működtetett.

A lakodalmakba a település valamennyi lakóját meghívták, ami hatalmas lagzikat jelentett, hiszen Mátracserpusztának „fénykorában” 300 lakosa volt. A földművelés mellett a férfiak többsége Mátranovákon dolgozott a bányában, az asszonyok pedig a földeken, valamint a ház körüli munkákat és a jószágokat látták el. Ezenkívül a feleségekre tartozott a sütés, főzés, mosás, takarítás és a gyerekek nevelése. A családoknál általában három, vagy több gyerek volt. A nagyobb munkálatokat, betakarításokat, cséplést mind együtt, kalákában hajtották végre.

Elköltöztek a fiatalok

Oravecz Vilmos elbeszéléséből kiderült, hogy bár az 1921-ben beköltözött tizenkét család benépesítette Mátracserpusztát, és jó darabig folyamatosan fejlődött is a kis település, azonban az évek múlásával a fiatalabbak lassan elköltöztek Mátranovákra, vagy munkájuk révén elkerültek nagyobb váro­sokba. Az eredeti idős gazdák viszont halálukig kitartottak, így az évezred végére lassan elnéptelenedett a falu.

– Egymást segítették az emberek, ahol csak tudták. Nem volt senkiben a másik iránt se irigység, se rosszindulat, csak a szeretet és a segíteni akarás – hangsúlyozta Oravecz Vilmos.

Az ország leghosszabb járdáját építették meg

Mátracserpuszta utcáját is saját erőből kövezték ki. Nagyon összetartó közösség élt itt. 1957-ben már több mint 20 bányász járt be a faluba napi öt kilométer oda és öt kilométer vissza. Motor már volt minden háznál, de csak gyalogösvények, gyalogutak vezettek az erdőn át. Akkor Kovács Pál tanácstag közbenjárására kaptak cementet, homokot pedig a TSZ adott.

A cserpusztai férfiak több mint négy kilométer járdát készítettek 50x50-es „modlákba” (sablon keret). Itt készültek a járdalapok.

– Ez volt akkoriban az ország leghosszabb járdaútja, azon a motorokkal gyorsabban beértek a bányába, és az asszonyoknak is nagy segítséget jelentett. Mesélték, hogy többen a jánosaknai Páva Ruhagyárban dolgoztak varrónőként. A délutános műszak után, este negyed 11-kor gyalogosan, a fehér járdát követve mentek hazafelé a vaksötét erdőn keresztül. A járdalapok mutatták az utat…

Új beköltözők tűntek fel

Szerencsére, ma már minden itteni háznak van tulajdonosa. Némelyik ingatlant családon belül vett át a fiatalabb nemzedék. Gazdálkodó házaspár is él a pusztán: állattartással és méhészkedéssel foglalkoznak. Hétvégéken Mátracserpuszta megtelik emberekkel. Biztató, hogy a néhány évvel ezelőtt kihalt faluban most karácsonykor a harmincegy házból négyben már újra karácsonyfát díszítettek.