Tömegsport

1 órája

Időrend: több száz résztvevőt várnak a salgótarjáni emlékfutásra

Szerdán megmozdul a város. Megújult időrend várja a futókat szerdán, az Október 23-ai emlékfutáson.

Bakos László

Kicsik és nagyok is futnak majd

Forrás: Nool

Fotó: B.L.

Az Október 23-ai emlékfutás évtizedek óta az egyik legtöbb salgótarjánit megmozgató sportrendezvény. A Megyeháza környékén évről évre ezrek futnak, de nem elsősorban a helyezésekért, hanem az 1956-os eseményekre emlékezve. Az időrend:

Megújult időrend várja az emlékfutás résztvevőit
Megújult időrend várja az emlékfutás résztvevőit

A verseny szervezőbizottsága a minap a korábbiaktól eltérő időrendet alkotott meg. A lényege, hogy a középiskolásokat szeretnék némileg mentesíteni, hiszen ők eddig nem sokat pihentek az egyéni, a váltó és az egyesületi váltó között, hiszen utóbbiaknál is leginkább ők voltak érdekeltek. Az új időrend szerint ők kapnak némi pihenőt a futásuk között. A futások távja nem változott, egyedül a futások sorrendjén módosítottak.

Tavaly több mint 1300-an futottak a különböző korcsoportokban, és összesen húsz váltó tagjai adták egymásnak a stafétát. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Schirilla György már hétfőn elindult, hogy szerdán kora reggel Salgótarjánba érjen. Már 26. éve fut Budapestről a nógrádi vármegyeszékhelyre, hogy hagyományosan megnyissa az 1956-os emlékfutást. Az utolsó kilométereken bárki csatlakozhat hozzá.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában