Labdarúgás

2024.08.23. 16:11

Kupacsatát vívnak hétvégén a nógrádi csapatok

A MOL Magyar Kupa második fordulójába két nógrádi együttes lesz érdekelt a hétvégén, míg a Nógrád Vármegyei Kupában huszonhat gárda mérkőzik meg egymással.

Nool.hu

A MOL Magyar Kupa második fordulójába két nógrádi együttes jutott tovább. A Salgótarjáni BTC csapata a Hajdúnánás otthonában nyert 1–0-ra, míg a Karancslapujtő gárdája a Hajdúsámsont fektette két vállra hazai pályán 2–1 arányban. A két nógrádi együttes vezetőedzőjét is megkérdeztük az összecsapás előtt.
MOL Magyar Kupa, 2. forduló: 
SBTC – Putnok FC
Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, szombat, 16.30 óra.
Sebestyén Szilárd, az SBTC vezetőedzője: – A hét elején két nap pihenőt kaptak a játékosok, amelyet követően ismét teljes erőbedobással dolgoztunk. A koncentrációnk inkább már a jövő hét szerdai bajnoki mérkőzésre irányul, amikor a Kisvárda II. csapatát fogadjuk hazai pályán. Nem fogunk feltett kezekkel kimenni szombaton sem a Putnok ellen, de számunkra a minél több bajnoki pont megszerzése fontosabb a pillanatnyi helyzetünkben. A kupamérkőzésen így azok kapnak elsősorban lehetőséget, akik a bajnoki találkozókon kevesebbet játszottak, továbbá próbáljuk elosztani a megfelelő terhelést a többi játékosra mérten is. Akik pályára lépnek a Putnok ellen, mindent meg fognak tenni a sikerért!

Silver Tüzép-Karancslapujtő – Tiszafüredi VSE
Karancslapujtő, vasárnap, 16.30 óra.
Csatlós Tamás, a Silver Tüzép Karancslapujtő vezetőedzője: – Nagyon jó ellenféllel fogunk találkozni, akik jelenleg vezetik az NB III. osztály, Észak-Keleti csoportját. Ez a csapat tizenöt mérkőzés óta veretlen, így nem lesz egyszerű dolgunk. A héten nagyon jól edzettek a játékosaim, motiváltnak érzem őket, így mindent megteszünk, hogy jó eredményt érjünk el. Szeretnénk ha sokan kilátogatnak és szurkolnának a csapatunknak, hogy tovább tudjuk képviselni a nógrádi labdarúgást a főtáblán!

A második forduló mérkőzéseit rendezik meg a Nógrád Vármegyei Kupa idei kiírásában, amely alkalmával a Vármegyei I. osztály csapatai is bekacsolódnak a megmérettetésbe, kivéve azokat, akik erőnyerők lettek a sorsolás alkalmával.
Nógrád Vármegyei Kupa, 2. forduló: 
Romhány KSE – Unicum FC Mohora 
Szombat, 17 óra.
Kétbodony SE – Berkenye SE
Szombat, 17 óra.
Rimóci SE – Szügy SE
Szombat, 17 óra.
Balassagyarmati SC – Szécsény VSE
Szombat, 17 óra.
Ziccer SZSE Nagylóc – Karancsalja MSE
Szombat, 17 óra.
Mátramindszenti SE – Bánk-DUSE
Szombat, 17 óra.
Rétság FC – Szendehely FC
Vasárnap, 17 óra.
Patak FC – Diósjenői SE
Vasárnap, 17 óra.
Varsány SE – Balassagyarmati VSE
Vasárnap, 17 óra.
Tari SZSE – Pásztói SK
Vasárnap, 17 óra.
Palotási SZSE – Karancsberény-Újbuda Liga
Vasárnap, 17 óra.
Egyházasdengeleg FE – Bátonyterenyei TC
Vasárnap, 17 óra.
Felsőtoldi Cserhát TSE – Somos VSE
Vasárnap, 17 óra.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában