Labdarúgás

2024.08.26. 13:09

A Silver Tüzép Karancslapujtő is kiesett a kupából

A MOL Magyar Kupa 2. fordulójának összecsapásán vasárnap délután a Silver Tüzép Karancslapujtő együttese a Tiszafüred csapatát fogadta.

Langa Attila

Nehéz ellenféllel nézhetett farkasszemet a Karancslapujtő együttese, hiszen a MOL Magyar Kupa második körében az NB III. osztály, Észak-Keleti csoportjának éllovasát fogadták. A tiszafüredi csapat esélyeshez méltón kezdte a mérkőzést, magukhoz ragadták a játék irányítását, de az első ziccer mégis a hazaiak előtt adódott, amikor Czigler kapott jó indítást és kapusra vezethette a labdát, de a tizenhatos vonalához érve elbizonytalanodott és a védők útólérve szerelni tudták. Kicsivel később egy pontrúgást követően közelről fejelt vezető találatot a vendég együttes, majd az első játékrész végén egy technikás megoldással növelte csapata előnyét a füredi támadó.
A fordulás után kiegyenlítettebb lett a mezőnyjáték, valamint veszélyesebben játszottak a hazaiak, mindent egy lapra feltéve rohamoztak a szépítésért, de a hajrában még két találatot értek el a vendégek gyors ellentámadásokból. A ráadás perceiben egy bedobást követően pattogott át a labda a hosszú oldalra, ahol a szünetben beállt Rozgonyi érkezett és bombázta a labdát a vendég kapuba, kialakítva végeredményt.
Összességében helyenként sikerült eltüntetnie a lapujtőieknek az osztálykülönbséget, de a vendégek érezhetően csak annyit adtak ki magukból, amennyi a továbbjutáshoz kellett.


MOL Magyar Kupa, 2. forduló:
Silver Tüzép-Karancslapujtő – Tiszafüredi VSE 1–4 (0–2)
Karancslapujtő, 220 néző. Vezette: Kreitl T. (Frank V., ifj. Imrő J.).
Karancslapujtő: Vida – Orosházi (Zsély D., 81.), Zsély B. (Bonivárt, 46.), Sándor, Szabó, Domán, Gyetvai, Csatlós D. (Sulcz, 46.), Budveszel Benett, Czigler (Rozgonyi, 46.), Budveszel Benjámin (Pál, 46.). Edző: Csatlós Tamás.
Tiszafüred: Tajti – Szövetes, Almomani, Ballók (Kovács, 63.), Trencsényi, Aranyos, Gellén, Karmacsi, Dibusz (Kiss, 76.), Ujvári (Mácsai, 63.), Pataki (Barzsó, 63.). Edző: Dorcsák Zoltán.
Gl.: Rozgonyi (92.), ill. Gellén (25.), Pataki (42.), Barzsó (76.), Almomani (87.). Sárga lap: Szabó, ill. Karmacsi.
Csatlós Tamás: – Nagyon jó csapattal találkoztunk, gratulálok nekik a győzelemhez! Büszke vagyok a csapatra, mert fölvállaltuk a nyílt játékot és nem akartunk csak védekezni. A mérkőzés elején volt helyzetünk, amit ha berúgunk, akkor más lett volna a meccs, de amikor hátrányba kerültünk, onnantól nekünk kellett mennünk előre. A vendégek voltak olyan rutinosak, hogy kihasználták a hibáinkat. Szerintem egy jó mérkőzést játszottunk, amiből építkezhetünk tovább.
Dorcsák Zoltán: – Úgy gondolom, hogy magabiztos győzelmünk nem forgott veszélyben. A hazai együttes az első percektől kezdve mélyen védekezett, teljesen visszahúzódott a kapuja ellen. Nem is igen tudtunk mögéjük kerülni, de az első félidő közepén, egy pontrúgást követően így is megszereztük a vezetést, majd a szünet előtt Pataki Viktor találatával megdupláztuk előnyünket. Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés. A második félidőben két újabb góllal bebiztosítottuk továbbjutásunkat, a hazaiak csak az utolsó percben tudtak szépíteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában