Olimpia előtt: van kikre büszkének lenni Nógrádban is (2. rész)

1972 – München

Botos András (1952. március 6., Salgótarján) élete első olimpiáján bronzérmet szerzett pehelysúlyban, még a Bp. Honvéd színeiben.

– Hogy élte meg a müncheni utat?

– Hatalmas élmény volt az olimpia, szerintem minden sportoló számára az a csúcs. De az, hogy oda kijussak, sokat kellett dolgoznom. 1970-ben vettem részt az első kontinenstornámon, a miskolci junior Eb-n, ahol harmadik lettem, majd egy évvel később a madridi felnőtt Eb-n ezüstérmet szereztem, így nem volt kérdés, hogy 57 kilóban ki utazzon az olimpiára. Nagyon nagy csapatunk volt akkor, a legendás „Ötös-fogatnak” is hívtak minket. Ilyen nem volt előtte, és utána sem, de mi, edzők azért dolgozunk, hogy ismét legyen egyszer. Az olimpia nagyon jól sikerült, bár úgy kaptam ki a döntőbe jutásért vívott meccsen 3-2 arányban, hogy bár két bíró engem hozott ki győztesen, a pontarány miatt mégsem én jutottam a fináléba. De nagyon örültem annak, hogy felállhattam a dobogóra, és képviselhettem Magyarországot, na meg persze Salgótarjánt.

– A müncheni olimpia sajnos a terrorizmusról is emlékezetes maradt…

– A mi szállásunkról ráláttunk arra az épületre, amit a terroristák elfoglaltak, így mindent szemmel tudtunk követni, és a saját fülünkkel hallottuk a dolgokat. A játékok felénél volt ez a balhé, és nem is bántam volna, ha véget vetnek az olimpiának, mert nagyon nagy feszültség volt az olimpiai faluban. Ami történt, megtörtént, utána azonban hála az égnek már nem volt baj. A záróünnepségre nem volt kötelező elmennünk, mi nem is mentünk, mert hát egy kicsit majréztunk, hisz érkeztek még fenyegetések, hogy felrobbantják a stadiont.

Komka Magdolna (SKSE) begyulladt csonthártyával utazott Münchenbe, második olimpiáján 171 centivel a 23. helyen zárt.

– A második olimpiája évében, 1972-ben nagyszerű formában volt, de egy sérülés megpecsételte a sorsát. Mi történt?

– Az 1972. júniusi 185 cm-es magyar csúcs után egyre többször éreztem a bal lábam sípcsontjában erős fájdalmat. A magasugróknál elég gyakori „betegség” volt az elugró láb túlterhelése esetén kialakuló csonthártya-gyulladás, ami némi pihentetés után rendbe jött. Mivel szeptemberben volt az olimpia, így pihenésről szó sem lehetett, maradt a gyulladáscsökkentő helyi injekció, ami egy darabig működött is. Azután egyszer egy orvos ezt az injekciót véletlenül úgy adta be, hogy a tűvel megsértette a begyulladt csonthártyát, aminek a következménye az lett, hogy elkezdett egy ciszta kialakulni. Ezt akkor még nem tudtuk. Ezután a lábam egyre inkább fájt, az eredményeim egyre rosszabbak lettek, végül Münchenben még a selejtező szintet sem tudtam megugrani. Miután haza érkeztem, alapos kivizsgálás következett, aminek a végeredménye az lett, hogy csontátültetést kell a lábamon elvégezni.

Básti István (SBTC) ismét tagja volt az utazó keretnek, de ezúttal egyszer sem lépett pályára az ezüstérmes csapatban.

Katkó Pál (1938. szeptember 21., Salgótarján – ???) a St. Kohász LK tagjaként jutott ki Münchenbe, és sportpisztoly kategóriában (50 méteren) a 20. lett 548 körrel.

A Kedvencek és legendák című könyvben így mesélt Kukely Mihálynak:

– 1971-ben két számban – sportpisztoly, légpisztoly – is sikerült bajnoki címet szereznem, ennek köszönhetem az olimpiai kiküldetést, 1972-ben. Felejthetetlen volt az olimpiai eskü, a kiutazás. Münchenben egyébként mi, sportlövők érkeztünk meg elsőként az olimpiai faluba, és a kiérkezésünk után minden nap edzettünk. A szálláshelyünktől tizenöt percenként közlekedtek a buszok és mintegy öt kilométerre lehettek a versenyek színhelyei. A foglalkozások során itthon és Münchenben is gyakran meglőttem a dobogóra kerüléshez szükséges köröket. A versenyek időszaka alatt viszont sokat idegeskedtem, és szerencsém sem volt. Sajnos nem sikerült igazán jól szerepelnem. Most is, ha visszagondolok, bánt a dolog. Mert ha csak öt-hat körrel is többet lövök, már másként alakulhatott volna minden. Így végül a hatvan versenyző közül a huszadik helyezést sikerült elérnem. A felelősség súlya mintha megbénított volna: a szokottnál kevesebb tízes találatot lőttem. Igaz, tudomásom szerint, kategóriámban, a sportpisztolyosok között azóta sem ért el ennél jobb eredményt egyetlen magyar versenyző sem az olimpiákon.

– Mégis, mi lehetett a gond?

– Nagyon rossz hatással volt rám az izraeli sporttársak ellen elkövetett, sok emberéletet követelő tragikus merénylet. Mindig, amikor kinéztem a szobám ablakán, pontosan odaláttam a szörnyű tett színhelyére. Több évtized távlatából is nagyon megrázó számomra az akkori vérengzés. Ezt soha nem lehet elfelejteni.

A salgótarjáni származású Stark András (1949. november 27.) tatabányai színekben hetedikként végzett súlyemelésben, váltósúlyban (75 kg), 460 kilós teljesítménnyel (152,5, 137,5, 170,0).

Az ipolysági (1938 és 1945 között Nógrádhoz tartozott) születésű Vass Károly (1944. június 14.) az Elektromos SE színeit képviselve jutott ki az olimpiára, és tagja volt a nyolcadik helyezett kézilabda csapatnak.

1976 – Montreal

Botos András második olimpiáján szerepelt, és könnyűsúlyban ötödikként zárt az SBTC színeit képviselve.

– A Honvédból 1974-ben tért haza Salgótarjánba, és már innen jutott ki a következő ötkarikás játékokra…

– 1975-ben a katowicei Eb-n harmadik lettem, így az 1976-as olimpiára is kijutottam. Az ökölvívók közül én jutottam a legtovább, hisz az ötödik lettem. Nagy mérkőzést vívtam az orosz Szolominnal, akit csak a pontozók láttak jobbnak (az orosz nagy mumusnak számított, az első világbajnokságon, 1974-ben is ő ejtette ki a salgótarjánit, pedig 40 nappal a vb előtt Szolomint saját hazájában verte meg Botos – a szerk.). Papp Laci sosem mondott olyat mérkőzés után, hogy nyertünk, amikor kimentem hozzá a meccs befejezésekor mégis azt mondta, hogy végre van egy érmünk, tehát biztos volt abban, hogy én nyertem. Vártam, hogy az én kezemet emeljék fel, mégis az orosz nyert. Három napig sírtam utána, de némiképp vigasztalt, hogy én voltam a csapat legeredményesebb versenyzője. Ez a két olimpia hatalmas élmény, amit soha senki nem tud elvenni tőlem.

Az elszármazottak közül a nagybátonyi (egyes források szerint salgótarjáni) születésű Gubányi Ernő (1950. 10. 13.) a Tatabányai BSE csapatából jutott ki az olimpiára, és a hatodik helyezett kézilabdacsapat tagja volt (5 meccsen 11 gólt szerzett), míg csapattársa, a súlyemelő Stark András szintén hatodik lett (váltósúly, 75 kg) 315 kilós eredményével (140 és 175). Vass Károly az Elektromos színeit képviselve volt Gubányi csapattársa.

1980 – Moszkva

Az SBTC ökölvívója, Farkas Sándor (Salgótarján, 1961. január 19.) harmatsúlyban (54 kg) indult, ám a selejtezők során búcsúzott a játékoktól, a kubai Hernandeztől elszenvedett 4:1-es arányú vereségével.

– Itthon a felnőtteket is megvertem a válogatókon, így én kerültem be az utazó keretbe – mesélte. – El se lehet mondani, szavakba se lehet önteni, milyen volt Moszkvában, azt érezni kell. Sajnos balszerencsés sorsolást kaptam, rögtön az a Juan Hernández Pérez került az utamba, aki később aranyérmet nyert. Én alig múltam 19 éves, a kubaiak pedig már akkor is a legjobbak közé tartoztak. Kikaptam 4-1-re, de ha több európai bíró dönthet, akkor szerintem szorosabb lett volna a végeredmény. Itthon aztán minden tiszteletet megkaptam, a klubtól, a várostól és az ismerősöktől is. Erre a mai napig emlékeznek az emberek.

A Nógrád így számolt be a meccsről 1980. július 24-én:

Farkas helytállt a kubai ellen – de kikapott

Az olimpiai ökölvívótorna szerdai versenynapján az első mérkőzést a salgótarjáni Farkas Sándor vívta harmatsúlyban a kubai Juan Hernández ellen. (…) Fiatal, kemény ökölvívó, akit azonban alaposan próbára tett a 9 perc alatt a junior Eb-n járt Farkas. Az első és a második menetben egyaránt a kubai támadott, ő ment előre, de Farkas ügyesen elhajolt előle, jól sorozott és ballal többször is tisztán talált, a közönség neki szurkolt. A harmadik menettől a kubai öldöklő tempót diktált. Farkas próbálkozott, megállította többször, de ebben az időszakban már elég sok ütés érte. Két olyan „bomba” is vágódott az állára, amelytől már-már megingott. Farkas dicséretesen harcolt, óriási feszültség volt, amikor a két tábor, vagyis a kubai és a magyar az eredményhirdetést várta. Végül is a pontozók 4-1 arányban a kubai javára ítélték a mérkőzést. Farkas így nem került be harmatsúlyban a legjobb 16 közé, de ezen a mérkőzésen nem vallott szégyent.

Gubányi Ernő második olimpiáján – ismét a TBSC csapattagjaként – tagja volt a negyedik helyezett kézilabdacsapatnak. Mind a hat meccsen pályára lépett, és 5 gólt szerzett.

1988 – Szöul

A Salgótarjánban született, és a sportággal is itt ismerkedő Papanitz Zoltán (1966. november 10.) első olimpiáján az Újpesti Dózsa SE színeiben szabadpisztolyban 10., légpisztolyban pedig 38.

A pásztói születésű birkózó, Robotka István (1958. január 5.) a Csepel SC-ből jutott ki Szöulba, ahol a 4. fordulóban kiesett (szabadfogás, 100 kg).

– Ekkor már az is nagy dolog volt számomra, hogy 30 évesen számításba vettek. Bár a selejtezőben kiestem, helyezetlen lettem, mégis életem legnagyobb élménye volt, hogy Pásztóról, Budapesten keresztül, eljutottam az olimpiára – emlékezett vissza később.

1992 – Barcelona

Papanitz Zoltán (UTE) szabadpisztolyban a 31. helyen végzett.

1996 – Atlanta

Kovács Dusán (Balassagyarmat, 1971. július 31.) kisebb sérüléssel érkezett a játékokra, ahol 400 méteres gátfutásban indult. A balassagyarmati Vitalitás SE atlétája 48,57 másodperces új országos csúccsal az elődöntő egyik futamában ötödik lett, végül a 11. helyen zárta az olimpiát.

Papanitz Zoltán (UTE) ismét két számban szerepelt az olimpián, légpisztolyban 19., míg szabadpisztolyban a 28. lett.

2000 – Sydney

Ajkler Zita (Pásztó, 1975. június 9.), az SKDASE, majd a SAC távolugrója 6,36 méteres ugrásával a selejtezőn, csoportjában a 13. helyén zárt, végül a 24. lett.

2004 – Athén

Ajkler Zita már a Nyíregyházi VSC-t képviselve 6,39 métert ugrott, így a selejtezőcsoport 11. helyén végzett, az olimpiát a 26. helyen zárta.

2016 – Rió

A finn színekben induló Oláh Benedek a szécsényi Szerva ASE játékosaként jutott ki Brazíliába (a nyáron igazolt el a BVSC-be). Az asztaliteniszező az első fordulóban 4-1-re verte szingapúri ellenfelét, a másodikban 4-0-ás vereséget szenvedett dán riválisától.

Cikkünk 1. része itt olvasható: