Tájfutás

2024.09.16. 17:20

Mag Viktória megvédte bajnoki címét

Pécs után idén is megyénktől távoli helyszínre, Szentesre kellett utaznia annak a negyven korosztályos tájfutónak, akik ezer más egyesületi versenyzőtársukkal együtt az igencsak hűvösre váltott esős időben rajthoz álltak az idei országos rövidtávú tájfutó bajnokságon.

Nool.hu

A nagyszámú nevezés miatt szombaton délelőtt elsőként a korosztályos selejtező futamokat rendezték meg. A felnőtt nőknél a Salgótarjáni Dornyay SE két válogatott versenyzőjét, a címvédő Mag Viktóriát és ikertestvérét, Mag Fruzsinát külön futamba sorsolták. Az ikrek annak ellenére, hogy az idei női mezőny jóval erősebb volt, mint az elmúlt évi, egy magabiztos versenyzést követően futamgyőztesként kerültek a nagydöntőbe. A szenior nőknél korosztályában Boros Anna is futamgyőzelmet szerzett, míg a férfiaknál a balassagyarmati Kovács Péter az előkelő harmadik helyen végzett. Maier Bendegúz a junioroknál a remek második helyen vívta ki a már kötött létszámú, általában 12-24 fős A-döntőbe való kerülést.

Mag Viktória (balra) megvédte bajnoki címét, Fruzsina ötödik lett a döntőben
Mag Viktória (balra) megvédte bajnoki címét, Fruzsina ötödik lett a döntőben
Forrás: Beküldött fotó

Mellettük korosztályában a nagydöntőben való szereplés jogát a Dornyay SE-től még Ozsvárt Enikő, Décsey Emőke, Nagy Ákosné, Molnár István, Berecz Gábor, dr. Mohácsy Tamás Imre és Kovács József, a balassagyarmatiaknál pedig Tresó Gábor, valamint Kovács Zoltán vívta ki. A szenioroknál selejtező nélkül állhatott rajthoz a délutáni döntőben Pelyhe Dénes (Dornyay), illetve Jakubecz Andrea és Őzse Ágnes (mindketten Balassagyarmati Balassi BKSE).

Mag Viktória magabiztosan végdte meg bajnoki címét

Koradélután a versenyzők Szentesen, a Széchenyi-liget környékén küzdöttek meg egymással a bajnoki címért és a bajnoki pontokat érő helyezésekért. Felnőtt nőknél a mezőny végén rajtoló Mag Viktória nagyon bekezdett, annak ellenére, hogy egy kisebb térsérülést is összeszedett, már az első részidőmérő ellenőrző pontnál legnagyobb vetélytársa, a veszprémi Máramarosi Rita előtt nyolc másodperces előnyre tett szert, melyet vetélytársa a táv további részében egalizálni tudott. A zárószakasz viszont a tarjáni futólánynak minden ellenfélénél jobban sikerült. Végül Mag Viktória – a rövidtávú tájfutó versenyekhez képest – magabiztosan (46 másodperc előnnyel) védte meg az elmúlt évben, Pécsett szerzett bajnoki címét. Ikertestvére, Fruzsina is hozta a tavalyi ötödik helyezését. Az elmúlt évben az ifjúságiaknál hetedik helyen záró Maier Bendegúz ezúttal már a junior férfiak döntőjében a Dornyay számára az újabb bajnoki pontokat eredményező negyedik helyen zárt. Szenior nőknél elmúlt évi bronzérmes helyezését Boros Anna idén ezüstéremre cserélte.

Az A-döntők végeredményei.

Felnőtt nők (24 induló): 1. Mag Viktória (felkészítő: Gösswein Csaba, Fehérvári Dániel, nevelőedző: Sramkó Tibor) 16:32 perc … 5. Mag Fruzsina 19:15. Junior férfiak (11): 4. Maier Bendegúz 17:41. Serdülő (15-16 év) lányok (24): 23. Ozsvárt Enikő 22:13. Az ifjúsági fiúknál döntőbe kerülő Molnár István kiesett.

Szeniorok. F40A (14): 12. Berecz Gábor 18:56. F45A (24): 16. Tresó Gábor (Balassi) 18:36. F50A (24): 5. Kovács Zoltán (Balassi) 17:08. F55A (22): 7. Kovács Péter (Balassi). F60A (16): 5. dr. Mohácsy Tamás 16:28. F65A (18): 13. Kovács József 20:12. F70A (26): 11. Pelyhe Dénes 21:02. N45A (24): 17. Décsey Emőke 21:52. N50A (19): 2. Boros Anna 18:40 … 10. Nagy Ákosné 22:01. N55A (31): 18. Jakubecz Andrea 23:40. N65A (15): 5. Őzse Ágnes (Balassi) 19:53.

Az egyesület nélkül felsoroltak a Salgótarjáni Dornyay SE versenyzői.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában