Szabadidősport

2018.06.01. 21:06

Elfogadták a kihívásokat

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából. Az esemény hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. A rendezvényt hazánkban a 28. alkalommal rendezték meg szerdán. Megyénkből két település és több tagintézmény kapcsolódott be a programba.

Balogh Tibor

Salgótarján, mint minden évben, idén is jelezte részvételi szándékát a versenyben. A nap reggeli szeniorjógával indult a Salgótarjáni Ifjúsági és Tanácsadó Irodában. A folytatásban a rendezvényt szervező Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. idén a sportcentrumban várta több érdekes, – minden korosztály számára kipróbálható – programmal a „kihívást” elfogadókat.

A programsorozat 10 órakor kezdődött az óvodáskorú gyermekek részére meghirdetett játékos sportfoglalkozással, melyben több akadálypályán póbálhatták ki a legkisebbek ügyességüket, gyorsaságukat. E programon több mint 500 óvodás teljesítette az előírt 15 perces aktivitást.

Szintén 10 órakor kezdődött a középiskolás csapatok részére meghirdetett kispályás labdarúgótorna is, melyre négy fiú- (Táncsics, Bolyai Madách, Stromfeld) és három leánycsapat (Bolyai, Madách, Táncsics) nevezett. Mindkét neműek egy-egy csoportban körmérkőzéses formában játszottak, és döntötték el a helyezések sorsát.

Salgótarjáni eredmények

Kispályás labdarúgás. A torna végeredménye. Fiúk: 1. SSZC Stromfeld Aurél Szakközépiskola, 2. Madách Imre Gimnázium, 3. Bolyai János Gimnázium, 4. SSZC Tánciscs Mihály Közgazdasági SZKI. Leányok: 1. Bolyai János Gimnázium, 2. Madách Imre Gimnázium, 3. SSZC Táncsics Mihály Közgazdasági SZKI.

Asztalitenisz. Általános iskolások: 1. Sipos Dorina (SÁI Petőfi Tagiskola), 2. Réti Henrietta (SÁI Petőfi Tagiskola), 3. Tóth Nikoletta (SÁI Petőfi Tagiskola). Szakközépiskolások: 1. Miklós Nikolasz (SÁI Petőfi Tagiskola), 2. Pál Zoltán SSZC (Stromfeld SZKI), 3. Csikós Márk (Bátonyterenyei ISZI).

Félegyházi Éva 10 órakor a Halász Vendéglő előtt várta a túrázókat és a nordic walkinggal bekapcsolódni vágyókat. Jó idő, kellemes társaság és egy kellemes túra jellemezte ezt a programot. Délután a Petőfi Sándor tagiskola tornatermében 33 fő részvételével asztalitenisz-verseny zajlott, ahol két korcsoportban általános és középiskolások versenyeztek.

A nap alakformáló tornával zárult, mely a József Attila Művelődési Központban Félegyházi Éva vezetésével zajlott szép számú érdeklődő részvételével.

Salgótarján a VI. kategóriában, 55 419 darab 15 perces teljesítéssel harmadik lett a győztes Kazincbarcika és a második Tatabánya mögött.

A bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium is csatlakozott a programhoz. Délelőtt a tanulók különböző sportágakban, ügyességi versenyekben bizonyíthatták rátermettségüket. A versenyszámok között volt 2018 m-es háztömbfutás, „Váci-ninja” akadálypálya leküzdése, évfolyamok közötti röplabdatorna, asztalitenisz-, tollaslabda- és fekvenyomó verseny.

A bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium is nevezett. A résztvevők egy kis csoportja a tanárokkal

Tanulóik egyedi versenyszabályok alapján neveztek a fenti számokban. A részvételi arány magas volt csakúgy, mint az osztályok aktivitása. Az egyes osztályok egymás között is versenyeztek, és teljesítményüktől függően külön díjazásban részesültek. A mozgástól felfrissülve a 6. órával folytatódott a tanulás.

Az iskolák közül a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium, a bátonyterenyei Jó Pásztor Katolikus Óvoda és a Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium, a nógrádsápi Fekete István Általános Iskola, a Nőtincsi Általános Iskola, a SÁI Székhelyintézmény és a szendehelyi Német Nemzetiségi Meserét Óvoda mozgatta meg diákjait a Kihívás Napja apropójából. Ami az önkormányzatokat illeti, a megyeszékhely mellett Szarvasgede adta még le nevezését, amely az I. kategóriában nyolcadik helyen végzett.

Kiemelt fotónk a salgótarjáni kispályás focitornán készült – Fotó: Niederland Dávid

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában