2024.07.28. 18:26
Öt napon át ropták a Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztiválon (videók, fotók)
Mint arról már beszámoltunk, szerdán a magyar-szlovák határt képező történelmi vár gyönyörű természeti környezetében, a Somoskő Váralja Emlékparkban kezdetét vette az idei, ismét ötnapos Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztivál, amely immár a huszonnyolcadik volt a sorban.
A hivatalos, ünnepélyes, egyszersmind látványos megnyitót követő napon a program Kazáron, Mihálygergén és Salgótarján belvárosában folyatódott. A Fő téri szabadtéri színpadon fellépett művészeti csoportokat, táncegyütteseket, szólistákat és zenekarokat dr. Egyed Ferdinánd, a Nógrád Vármegyei Szlovák Nemzetiségi Önkormámyzat elnöke, a fesztivál magyarországi házigazdája, majd Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere köszöntötte. Mindketten hangsúlyozták a rendezvény szerepét a folklórhagyományok továbbéltetésében, a népek közötti barátság megerősítésében. Az est moderátora Kovács József, a Nógrád Táncegyüttes vezetője volt.
Bolgár néptáncosok Kazáron
Fotók: Hüvösi CsabaA Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztivál sikere évek óta töretlen
A jeles koreográfus elsőként a csehországi Valasské Mezirici városából, a vlach kultúra egyik központjából érkezett Kosár nevű ének- és táncegyüttest, illetve kísérő zenekarukat ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Két részletben bemutatott műsoruk között fellépett a mihálygergei Lenkó Péter – aki két évtizeddel ezelőtt tehetségkutató versenyt nyert a Magyar Televízióban – vezette Folt Zenekar is. A külföldiek közül láthatták a nézők a bulgáriai, több mint százezer lakosú Stara Zagora városának Nashenci csoportját, illetve a hollandiai Apeldoom Phoenix együttesét. Remek, közönségcsalogató ötletnek bizonyult a helyi utánpótláscsoportok felléptetése. A csütörtöki programban a Kispitypang és a Vigano előzte meg a Nógrád estzáró – egyebek közt tápiószentmártoni, tyukodi és mezőségi táncokat bemutató – műsorát.
A szlovák napokat is megnyitották
Péntek este szintén a Fő téren került sor a XX. Tarjáni Folk és Szlovák Nap eseménysorozatára, amelynek kezdetén – a hagyományoknak megfelelően – két nyelven is elhangzott a magyarországi szlovákok himnusza, majd dr. Dániel Zoltán, a házigazda város alpolgármestere mondott köszöntőt, s amelyben elismerését fejezte ki dr. Egyed Ferdinándnak és stábjának e rendezvény életben tartásában. Az est moderátora, ifj. Egyed Ferdinánd, a mihálygergei gyökerű Tücsök Zenekar egyik alapító tagja első műsorszámként a Dobroda Zenekart és a citerásokat jelentett be. Velük lépett fel vendégként a kisnánai Szőke Sándor citeraművész is.
Tarjáni Folk és Szlovák Nap 2024
Fotók: Hüvösi CsabaA csömöri Furmicska táncegyüttest az acsai Csibaj Banda elnevezésű zenekar követte a színpadon. A Nógrád utánpótlását ezúttal a Pitypang és az ifjú Nógrád képviselte. A Tücsök Zenekar először önállóan, majd a Folttal illetve a Csibaj Bandával muzsikált. A külföldet ezúttal a szlovákiai, besztercebányai Partizán táncegyüttes képviselte.
Szlovákiában folytatódott a tánc
Szombaton az Egy fesztivál két országban című nemzetközi folklórnapoknak szlovákiai helyszínei – Losonc, Fülek, Divin és Poltár – voltak. Vasárnap délután és este Bánkon, a víziszínpadon az 58. Nógrád Megyei Nemzetiségi Találkozóval, illetve a Magyarországi Szlovákok 28. Országos Folklórfesztiváljával fejeződik be. A négyrészes program ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd a Szívünkből dal fakad című népdaléneklési verseny bemutatójával – dr. Egyedné Baránek Ruzsenka rendezésében – folytatódik. A díjazott együttesek, zenekarok, szólisták Csak tiszta forrásból címmel, mutatják be műsorukat. E rész rendezője Takács Filip. A Csernák Jaroslav, illetve dr. Egyedné Baránek Ruzsenka rendezte zárófelvonást a nemzetközi folklórfesztiválon részt vett vendégek nagy sikerű gálaműsora jelenti.