A „színpad örök játékosának” szobája költözött be a mohorai emlékházba (fotók)

A rendezvény felvezetéseként a nap házigazdája, Blankó Miklós nyelvész elmondta: még Venczel Vera életében merült fel az ötlet, hogy a gazdag munkásságból érdemes lenne egy kiállítást összeállítani, ám ez sajnos már csak a halála után történhetett meg. Hozzátette: a Jászai Mari-díjas művésznő özvegye, Czapp György formatervező rendkívül sok segítséget nyújtott a tárlat kialakításához, a házi magánarchívumból sok-sok tárgyat, relikviát, különlegességet kölcsönözve. Ráadásul a szemlélődő érdeklődő számára valóban úgy tűnhet, mintha Venczel Vera otthonába csöppenne, a legnagyszerűbb alakításainak közegébe, Tóték világába az Isten hozta, őrnagy úr!-ból, vagy Vicuska mellé az Egri csillagokból.

Krucsainé Herter Anikó, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára elsősorban arra világított rá, hogy a nagy művészek emléke örökké él a köztudatban, és az emberek sohasem felejtik el, milyen csodákat kaptak tőle. Venczel Vera pedig feltétlenül a tiszteletünkre és a szeretetünkre méltó alakok sorába tartozik. Hasonló gondolatokat osztott meg a hallgatósággal Fesztbaum Béla színművész is.

A szónoklatokat pódiumbeszélgetés követte, amelyen Fesztbaum Béla mellett Pápai Erika színművésznő idézte fel Venczel Verával kapcsolatos színpadi és azon kívüli emlékeit egyaránt. Felmerültek az első találkozások pillanatai, az előadások részletei, mint például a Haarmann című darab, a műfaji sokféleség, a szerény egyéniség összekapcsolódása a szerep kötelezte fegyelmezettséggel, ugyanakkor figyelmet felkeltő játékkal.

A nap során Kocsa Erika, Szarvaskő polgármestere is szót kapott, aki kifejtette: a falu lakosai máig váltig büszkék, hogy a magyar filmtörténet egyik klasszikusához, az Isten hozta, őrnagy úr!-hoz az ő településük adhatta a háttérkulisszákat. Végezetül pedig Siklós Endre mutatta be a Venczel Veráról szóló életrajzi kötetét, amelynek kiváltképp találó a címe: A színpad örök játékosa.