kiadvány

2021.09.12. 14:20

Csodálatos album mutatja be a ceredi művésztelepet

Júliusban és augusztusban – mint lapunkban is több ízben beszámoltunk róla – az eddigi legnagyobb szabású, leggazdagabb tartalmú kulturális programsorozatot rendezték a medvesaljai településen. A huszonöt évvel ezelőtt három alkotó – Fürjesi Csaba, Kun Cecília és Sántha László – által útjára indított művészeti, kulturális jellegű kezdeményezés, az Artpiknik zárónapjának egyik kiemelkedően fontos eseménye az erre az alkalomra megjelentetett album bemutatása volt.

Csongrády Béla

Nemcsak a szövegek, hanem a fotók miatt is érdemes lapozgatni az új kiadványt

Forrás: NMH

Fotó: H.M.

A kiadvány immár a harmadik a sorban, minthogy a korábbiakban már napvilágot látott a művésztelep 1996-tól 2010-ig, illetve 2011-től 2015-ig tartó történetének feldolgozása. Ennek megfelelően az új kötet a 2016-tól 2020-ig tartó időszakot öleli fel. Mindhárom könyv azonos koncepcionális és formai jegyek alapján készült, így a legfrissebb album is rendkívül reprezentatív, méltó az elmúlt negyedszázadban elért eredményekhez.

Az előszót követően a bevezető tanulmányt – ha úgy tetszik esszét – Fürjesi Csaba, az immár intézmény szintjére emelkedett szellemi műhely művészeti vezetője írta Útikalauz haladó élménygyűjtőknek címmel. Gondolatait Keserű Katalin jeles művészettörténész 2007-ben papírra vetett, már szlogenné vált szavaira – Mi van Cereden? Semmi és minden! – alapozta. Nekünk a minden a jelenlét, az alkotó ember jelenléte és a saját maga által szerzett helyszíni megfigyelésének eredményeképpen történő elmélkedése, tevékenysége. A művésztelep azért is jó, mert mi úgy állunk hozzá, hogy az jó – fogalmaz Fürjesi Csaba.

A könyv döntő részét a művésztelep egyik jellegzetességét jelentő tematikák elemzése teszi ki. Ugyanis minden évben megfogalmazódott egy, mintegy mottószerű, a településhez szorosan kötődő elvárás, amelyet a művészeknek a maguk módján – s a gyakorolt műfajukhoz kapcsolódva – kellett figyelembe venniük. Ez 2016-ban az Élet-jelek és Ceredi motívumok címet viselte. Ennek megírása dr. Nátyi Róbert szegedi műtörténész, egyetemi oktató, kurátor – aki visszatérő vendége Cerednek – nevéhez fűződik. A szakember e fejezet részeként foglalta össze negyedszázad tapasztalatait is. Ezek végkövetkeztetése szerint a cerediek jó úton járnak, hogy műhelyük, szimpóziumuk – Barbizonhoz, vagy Nagybányához hasonlóan – fogalommá váljon.

Nemcsak a szövegek, hanem a fotók miatt is érdemes lapozgatni az új kiadványt
Fotó: H.M. / NMH

2017-ben a Szeparált terek elnevezés képezte a tematikát. Erről Péter Szabina esztéta értekezett, s közben a határ menti kontexusokat is elemezte huszonöt év távlatában. 2018 kapcsán a nyári konyhák téma keretében Miroslav Zlinsky a csehországi Zlin Tomas Bata Egyeteméről fejtette ki gondolatait, kiegészítve a Székhelyek, telephelyek, kolóniák… avagy szimpózium kérdéskörrel. Ennek az évnek a krónikájához kapcsolódik Steib Janka salgótarjáni folklorista tanulmánya is, amely Nyári konyhák Cereden – Művészekkel ceredi házaknál címmel került be a kötetbe. 2019-et a Ceredi Anzix tematika fémjelezte és Szívélyes üdvözletek Ceredről, avagy az ArtColony huszonnegyedik alkalommal című eszmefuttatást ugyancsak Miroslav Zlinsky készítette elismerően szólván nemcsak az alkotókról, hanem a befogadó faluról is. 2020-at az Eco Média Art kulcsszavak jellemezték, s ezt dr. Nátyi Róbert értelmezte bővebben Öko-média-művészet Ceredről nézve címmel.

Önálló fejezetet kapott a könyvben az ArtPiknik fesztiválok bemutatása egy-egy résztvevő véleménye alapján. Stefan Kreiger osztrák képzőművész például ezt írta: Mindig voltak olyan projektek, amelyeket ebben a formában nem hajtottam volna végre a ceredi lendület nélkül. A záródolgozatot dr. Bujdosó Zoltán és dr. Patkós Csaba tanárok, kutatók írták Gondolatok a művésztelepek terület- és településfejlesztő hatásáról a Ceredi Nemzetközi Művésztelep példáján keresztül címmel. Természetesen nem hiányozhat a háromnyelvű – angolul és németül is olvasható – exkluzív, főként színes fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány végéről a bibliográfia, valamint a meghívottak, közreműködők, támogatók listája sem.

Részletek az előszóból

A művésztelepre a világ minden részéből érkezett résztvevők igencsak rácsodálkoznak a Cered környéki táj sokszínű szépségeire, a kedves palóc falu hagyományaira, folklórkincsére s rendre elismeréssel, megbecsüléssel szólnak a fogadtatásukról, egymás itt készült műveiről, azok esztétikai értékeiről, amelyek szinte rímelnek a költő, József Attila soraira: Nem szükséges, hogy én írjak verset, / de úgy látszik szükséges, hogy / vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában