Teleki-sírbolt

2024.10.20. 17:16

Okosparcellakő hirdeti, hogy a Nemzeti Sírkert része a sziráki evangélikus temető (fotók)

Szép számú látogató vett részt szombaton a Szirákon rendezett „Hazaváró” eseményen. A Szirák Polgárosodásáért Alapítvány által szervezett jó hangulatban telt program fényét egy igazi különlegesség is emelte egy avatóünnepség képében. A község evangélikus temetője mellett immár okosparcellakő jelzi: a temetkezési helyen a magyar történelem és kultúra jelentős alakjai nyugszanak.

Veres Edina

Okosparcellakő-avató is színesítette hétvégén a Szirákon tartott „Hazaváró” rendezvényt, amelyen szép számmal vettek részt a helyi lakosok mellett a településről elszármazott, illetve a községhez vagy nevezetességeihez, esetleg mindkettőhöz kötődő érdeklődők. A Szirák Polgárosodásáért Alapítvány által szervezett esemény a helyi evangélikus templomban kezdődött a Fóti Evangélikus Kántorképző Intézet Mandák Kórusának a hangversenyével, amely során Kertész Péter karnagy vezényelte az énekeseket. Ezután a megjelentek átvonultak a helyi evangélikus temető bejáratához. Ebben a sírkertben található a Teleki-kripta, amely 2008-ban emeltek a Nemzeti Sírkert részévé, és azóta védettséget élvez. Mindezt pedig immár egy okosparcellakő is jelzi, amely objektumot szombaton ünnepélyes keretek között avattak fel.

Okosparcellakő avató is színesítette a „Hazaváró” rendezvényt
Okosparcellakő avató is színesítette a „Hazaváró” rendezvényt
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Mi is az az okosparcellakő?

Az avatóünnepség során Kósa-Grimm András Kristóf, a Nemzeti Örökség Intézetének osztályvezetője elmondta az egybegyűlteknek: immár 69 helyen áll úgynevezett okosparcellakő, ami azt jelzi a látogatóknak, hogy olyan helyen járnak, ahol a Nemzeti Sírkert részeként védett nyughely található. – Ugyan maga a parcellakő méretében nem túl számottevő, jelentősége azonban annál nagyobb, mivel a legnagyobbjainkat jelöli. A Nemzeti Sírkertet jelölő parcellakövek ugyanis egyfajta jelzőoszlopok a temetőink bejáratánál, amelyek azt mutatják az odalátogatónak, hogy ezeken a temetkezési helyeken a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjai találhatók – húzta alá Kósa-Grimm András Kristóf.

Az eseményen szintén szólt a megjelentekhez dr. Csorba László, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója. A történész személyesen is kötődik a sziráki Teleki-kripta védetté nyilvánítási folyamatához, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatójaként kulcsszerepet játszott a sírbolt helyreállításában.

QR-kód segítségével tárul fel a hazánkért sokat tett emberek múltja

Portálunk érdeklődésére dr. Lukács Noémi, a Szirák Polgárosodásáért Alapítvány elnöke kifejtette: az okosparcellakő tetején egy QR-kód található, amely – egy okoseszközzel leolvasva – felfedi a látogatók előtt az adott temetőben a védett nyughelyen örökre megpihent, kiemelkedő magyar személy vagy személyek életrajzát. Hozzátette: Szirákon öt emberhez tartozó leírás olvasható ki a QR-kód segítségével. A nevek a következőek:

  • id. Teleki József gróf (1738-1796), jeles felvilágosult politikus, író, koronaőr,
  • felesége, Teleki Józsefné Róth Johanna (1741-1813), az evangélikus egyház bőkezű támogatója, a sziráki Teleki-kripta építtetője,
  • id. Teleki László (1764-1821) országgyűlési követ, költő, nyelvész, id. Teleki József gróf és Róth Johanna fia,
  • ifj. Teleki József (1790-1855) politikus, történetíró, a Magyar Tudományos Akadámia (MTA) első elnöke,
  • ifj. Teleki László (1811-1861), politikus, író, az MTA levelező, rendes majd tiszteleti tagja.

Dr. Lukács Noémi hozzátette: az okosparcellakő mellé készítenek egy térképet is, amely a látogatóknak segít majd a sírkertben való tájékozódásban, illetve a Teleki-kripta minél könnyebb megtalálásában. Az avatóünnepség után a volt evangélikus parókia épületében kialakított közösségi házban folytatódott jó hangulatban a sziráki „Hazaváró” rendezvény.

Idén bővült a sziráki védett nyughelyek száma

A Nemzeti Örökség Intézetének a Facebook-oldalán megosztott bejegyzés is beszámolt a sziráki okosparcellakő avatóünnepségéről. Mint írták: a sziráki evangélikus temetőben található, 1784-ben emelt Teleki-kripta 2008 óta védett a Nemzeti Sírkert részeként.

„Elsőként ifj. Teleki László gróf, ifj. Teleki József gróf, valamint id. Teleki József gróf miatt döntött a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a védettségről. 2024-ben a bizottság döntése alapján már id. Teleki László gróf és Teleki Józsefné Róth Johanna nyughelyei is a Nemzeti Sírkert részét képezik„ – osztották meg háttérinformációként a posztban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában