2 órája
Láthatósági mellényben vonultak végig a rendőrök Salgótarján utcáin
Idén is meghirdette a gyaloglást népszerűsítő programsorozatát, a Világ Gyalogló Hónapot, amelynek célja a gyaloglás és a séta népszerűsítése. A felhíváshoz a nógrádi rendőrség is csatlakozott idén, amelynek alkalmából gyaloglónapot szerveztek kedden a láthatóság jegyében.
Forrás: Nool.hu
Fotó: Hüvösi Csaba
A Magyar Szabadidősport Szövetség idén is meghirdette a Világ Gyalogló Hónap elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyhez ebben az évben a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott. Ennek kapcsán gyaloglónapot szerveztek kedden délután Salgótarjánban.
Fontos célt szolgált a gyaloglónap
– A gyaloglás rendkívül fontos a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság dolgozói számára – nyilatkozott portálunknak Janusek Mónika, a rendőrség tanácsadó szakpszichológusa. – Nem csak egy szabadidős tevékenységet jelent a sétálás, hanem attól sokkal többet, hiszen szolgálja a testi-lelki egészség megőrzését, javítja az immunrendszert és az idegrendszer állapotát, megelőzi a cukorbetegséget, illetve fent tarja az optimális testsúlyt.
Kiemelte: a sétálás jótékony hatásainak népszerűsítése mellett a példamutatás is célja volt a rendőrségnek, ezért a programon részvevők láthatósági eszközöket, illetve láthatósági mellényt viselve tették meg gyalog a kitűzött nyolc kilométer távolságot a belvárosban, hogy felhívják a közlekedők figyelmét a láthatóság fontosságára, valamint a biztonságos és szabályos gyalogos közlekedésre.
Legyünk láthatóak!
Bárnai Kinga, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottság főtitkára elmondta, hogy az őszi és a téli időszakban, amikor már a késő délutáni órákban sötétedik, és a köd miatt is gyakran jelentősen lecsökken a látótávolság, a balesetek megelőzése érdekében még nagyobb gondot kell fordítani a láthatóságra.
– Sötétben, szürkületben, ködös időben a gyalogosok szinte beleolvasnak a környezetükbe, ezért láthatóságuk javítása érdekében kérjük, hogy viseljenek világos színű, vagy fényvisszaverő csíkkal ellátott ruházatot, kiegészítőket, esetleg egyéb láthatóságot elősegítő eszközöket – közölte Bárnai Kinga, hozzátéve: – A láthatóságot szolgálják még a különféle fényvisszaverő eszközök a ruházaton, a háti– vagy tornazsákon, kézitáskán, melyek lakott területen belül is növelik viselőjük biztonságát. Ha lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között az úton gyalogolnak, viseljenek láthatósági mellényt!