Csőstül jön

Általában a baj nem egyesével, hanem csőstül jön. A mondás is úgy tartja, hogy „ha egyszer egy üzlet beindul”. Mindezt pedig a minap a saját bőrömön is megtapasztaltam. Az egész ott indult, hogy reggel a megszokottnál jóval később pattantam ki az ágyból. Szélsebesen készülődtem, és a buszmegállóba vezető lépteimet is megszaporáztam, így teljesen időben érkeztem, azonban a buszt hiába vártam. Bő félóra múlva futott be a menetrend szerinti következő jármű.

A bérletemet lecsippantva leültem egy üres helyre, az ablak mellé, csakhogy a csomagjaim hadát – amivel rendszerint közlekedek – még el sem tudtam pakolni, amikor megéreztem, hogy az arcomba csap valami: a kánikula miatt a nyitott ablakon keresztül a huzat belekapott a függönybe. Jobb ötlet híján a busz oldalához szorítottam a rakoncátlan kárpitdarabot, amíg elpakolom a cókmókjaimat, illetve a helyére teszem a bérletemet, amit hirtelen sehol sem találtam. Végignéztem a táskáimat, a földet, de semmi. Úgy voltam vele, hogy a környezetemet majd tüzetesebben átvizsgálom leszállás előtt, addig pedig épp elég a függönyt a helyén tartanom.

Mire a busz begördült a végállomásra, a kárpitdarabot „biztosító” kezem ujjai teljesen elgémberedtek, így szedelőzködtem össze arra gondolva, hogy a pechsorozatom vajon mivel folytatódik majd. Szerencsére azonban úgy tűnt, semmi sem tart örökké és egyelőre a balszerencse-cunami is véget ér, ugyanis felállva a helyemről észrevettem: egész úton rajta ültem a bérletemen.