Autócsodák

2024.09.01. 13:00

Amerikai izomautók tulajdonosai találkoztak Szécsényben (fotók)

Az MHT-Mustang Lovagok és a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Forgách-Lipthay Kastélymúzeuma közös szabadtéri programot szervezett az autórajongóknak és a kultúra kedvelőinek szombat délután a szécsényi kastély udvarán. Az érdeklődők több mint negyven amerikai izomautót tekinthettek meg.

Lászlók Judit

Izomautók érkeztek Szécsénybe

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Több mit negyven amerikai izomautó érkezett. Aki ellátogatott az MNM Forgách-Lipthay Kastélymúzeum udvarára szombat délután, láthatta őket. A rendezvényen különleges és ritkaságnak számító járművekből sem volt hiány. A szécsényi Horváth István, az esemény főszervezője és egyben az MHT-Mustang Lovagok tagja a helyszínen a portálunknak elmondta, hogy az MHT-Mustang Lovagok a szécsényi múzeum meghívására vettek részt a rendezvényen. 

Amerikai izomautók találkoztak Szécsényben
Amerikai izomautók szolgáltattak látványosságot a kastélymúzeum udvarán
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

Korábban volt már egy hasonló jellegű találkozó a kastély kertjében, így az alapján gondoltam, hogy az MHT-Mustang Lovagok közösségével is tarthatnánk egy ilyen eseményt. Az MHT-Mustang Lovagok nagy létszámú csoportja kizárólag Ford Mustang tulajdonosokból áll, akiknek saját rendezvényei, illetve jótékonysági eseményeik is vannak – fogalmazott Horváth István. Hozzátette: – A szécsényi találkozóra 43 autótulajdonos érkezett az egész országból. A térséget tekintve, Szécsényből hárman, illetve Pilinyből egy járműtulajdonos vett részt az eseményen. 

Amerikai izomautók, köztük igazi ritkaságok is érkeztek

Horváth István kifejtette továbbá, hogy a találkozón a legkülönlegesebb jármű egy sötétzöld 2022-es évjáratú Shelby GT500-as autó volt, amely az eseményen látható Ford Mustangoknak gyakorlatilag az elérhető legextrább változata volt. Továbbá igazi ritkaságnak számított a 2005-2006-os évjáratú ezüstszínű Ford Mustang is. 

A főszervező végül kitért arra is, hogy amennyiben lesz rá lehetőségük a jövőben szívesen visszatérnek majd az MNM Forgách-Lipthay Kastélymúzeumba. 

Az izomautók megtekintésén, illetve a múzeum kiállításain kívül autógumi dobó és felni tartó verseny, autó szépségverseny, valamint kvíz is várt a látogatókra. Az eseményt végül a Ford Mustangok felvonulásával zárták a városban. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában