Igazolás

2024.08.24. 10:47

Zöldkártya is kellhet a Cered-Salgótarján között Szlovákia felé ingázóknak

Veres Edina

Útfelújítás miatt tervezetten két hónapon át lezárják a Cered és Salgótarján közötti utat. Azoknak, akik az északi szomszédunkon keresztül terveznek ingázni, egy plusz igazolásra, ahogy sokan ismerik, zöldkártyára is szükségük lehet. Tajti László, Cered polgármestere a község nyilvános Facebook-csoportjában figyelmeztette azokat a falubelieket, akik az augusztus 26-tól érvényes útlezárás miatt gépjárművükkel Szlovákia felé terveznek utazni Salgótarjánba, hogy egy fontos dokumentuma szükségük lehet. Mint írta, a szlovák rendőrök elkérhetik a sofőröktől a gépjármű nemzetközi kötelező biztosítását igazoló dokumentumot, amit sokan zöldkártya néven ismernek.

„Zöldkártyának is nevezik, mert régebben a biztosítók zöld színű lapon küldték az autótulajdonosoknak. Mostanában azonban már nem küldik, hanem kérni kell” – tájékoztatta a lakosokat Tajti László a bejegyzésében, amelyből az is kiderült, hogy a gépjármű tulajdonosok a biztosítójuktól, annak honlapján keresztül, vagy valamelyik ügyfélszolgálati irodában igényelhetik a kötelező felelősségbiztosítás meglétét tanúsító „zöldkártyát”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában