Erasmus+

2024.08.31. 06:51

Szakmai gyakorlat: hazahozták a Keri diákjai a portugál krémes receptjét

Észak-Portugália egyik városába, a műemlékekben gazdag, „portugál Róma”-ként is emlegetett Bragába látogatott a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (NVSzC) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola tizenegy tanulója. A fiatalok a nyári szakmai gyakorlatról rengeteg hasznos tapasztalattal és kalandos emlékkel tértek haza.

Veres Edina

A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola évek óta sikeresen valósítja meg az Erasmus+ programot, aminek köszönhetően hazánk határain kívül szervezett szakmai gyakorlatokon gyarapíthatják tudásukat a diákok. Ahogy arról korábban portálunk már beszámolt, a külföldi tanulmányutak szervezését célzó projekttel kapcsolatban a szakképzési centrum intézményei közül a „Keri” néven becézett iskola bír – az évek számát tekintve – a legtöbb tapasztalattal. Emellett pedig egy 2027-ig érvényes akkreditációval is rendelkeznek.

Szakmai gyakorlat Portugáliában
Szakmai gyakorlat Portugáliában: megtanulták, hogy készül a helyi krémes. Salgótarjánban is elkészítik a desszertet
Fotó: Beküldött

Az NVSzC portálunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint ez alkalommal Portugália északi részén, egészen pontosan Braga városában gazdagodhattak a tanulók szakmai tapasztalattal és élményekkel.

„ Az egy hónapos gyakorlat során négy kereskedő és webáruházi technikus keris diák két bevásárlóközpontban, illetve egy-egy nagy játékboltban számítógépen állította össze és kezelte az online rendeléseket. Kiszolgálták a vásárlókat, játékokat szereltek össze, s még leltároztak is” – olvashatók a szakképzési centrum közleményében a szakmai tárgyakat oktató Kovács Zoltán gondolatai, aki a Portugáliába utazó csoport négy kísérőtanárának egyike volt. Az oktató azt is hozzáteszi az összefoglalóban: a Keri hét cukrász tanulója pedig három cukrászdában, helyi édes és sós cukrász-, valamint péktermékeket készített.

Elkészítik a szakmai gyakorlaton ellesett portugál krémes receptjét

A szakképzési centrum tájékoztatásából mindemellett az is kiderült, hogy a tanulók új recepteket, díszítési módszereket, illetve alapanyagokat ismertek meg és használtak a munkájuk során. Megtanulták például a pastel de nata, vagyis a portugál krémes elkészítését, amely odakint a legkedveltebb helyi cukrásztermék. A finomságot ősszel a Keri Erasmus+ napján a többi diák is megízlelheti majd, ugyanis a bragai csapat cukrászai vállalták, hogy kóstolóként elkészítik azt Salgótarjánban is.

Füzesi Tamás, az NVSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgató-helyettese, a „kísérőtanár-csapat” másik tagja arra mutatott rá, hogy mindannyian rengeteg új szakmai tapasztalattal és idegen nyelvi ismerettel gazdagodtak. Elsősorban az angol nyelvet gyakorolták, de munka közben portugálul is tanultak.

Kirándulások is fűszerezték a szakmai tapasztalatgyűjtést

Természetesen a szakmai tapasztalatgyűjtés mellett az élményszerzésre is maradt ideje a keris csapatnak. Ellátogattak például a világörökség részét képző Portóba, de megtekintették az ország fővárosának, Lisszabonnak a nevezetességeit is. Emellett elutaztak a katolikus vallás egyik legfontosabb zarándokhelyére, Fatimába, majd strandoltak az Atlanti-óceán partján, Apuliában. Az NVSzC beszámolójában kifejtették, hogy volt, akinek ez utóbbi helyszínen került le a bakancslistájáról például a grillezett polip. Az összefoglalóban arra is kitértek, hogy a salgótarjáni székhelyű oktatási intézmény sikeres pályázata az egy hónapos ellátás mellett az utazás és szállás költségeit is fedezte, sőt! A diákok még költőpénzt is kaptak. A keris tanulók a sikeres szakmai gyakorlatról Erasmus tanúsítványt vehettek át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában