Jegyzet

2024.08.05. 09:30

Netes csalók

Nagy Orsolya

Manapság egyre több az online csaló. Szinte naponta lehet egy-egy, a témával kapcsolatos hírt olvasni. Szerencsére engem egyszer sem sikerült még átverniük a csalóknak, ugyanakkor rendszeresen próbálkoznak. Nemrég például az e-mail-fiókomba érkezett hamis levél, amely során áramszolgáltatónak adták ki magukat a tolvajok. Mivel azonban szemfüles voltam és tudtam, hogy már befizettem a számlámat, így nem sikerült átverniük.

Sajnos azonban nem csak e-mail-üzenetben próbálkoznak, heti szinten kapok SMS-t is, amelyben elég érdekes dolgok olvashatók. Legutóbb például Hongkongba hívtak dolgozni. Mint írták: csupán napi 20 perc munkáért 300 eurót adnak. Egy másik alkalommal pedig azt közölték a csalók, hogy csomagom érkezett. Elsőre elgondolkodtam, aztán rájöttem, hogy nem is volt folyamatban rendelésem. Olyan esetre is volt már példa, hogy azt írták, nyertem valamit. Természetesen, mint az kiderült, ez is csak hazugság és átverés volt.

Nagyon figyelni kell az ilyen üzenetekre, hiszen könnyű bedőlni nekik. Főleg az idősek és a gyerekek azok, akik könnyebben megtéveszthetők. Éppen ezért fontos az említett korosztályok megfelelő tájékoztatása a témát illetően. Nem egy ismerősöm számolt be már arról, hogy átverték például az idős nagymamáját, aki utána zokogva hívta fel unokáját, hogy több százezer forintot csaltak ki tőle. Szomorú, hogy ilyen világot élünk, de fel kell készülni az ilyen esetekre, és amennyiben lehet, megelőzni azokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában